„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A nőt vélhetően megerőszakolták, mielőtt leszúrta támadóját. Ez azonban nem tudható biztosan, mert nem volt tisztességes bírósági eljárás az ügyében. A kivégzést keddre tűzték ki.
Egy iráni nő kivégzésének elhalasztását kérte hétfőn az ENSZ emberi jogi szakértője Teherántól. Az ítélet végrehajtását az iráni hatóság keddre tűzte ki.
Az ENSZ genfi emberi jogi irodája közölte, hogy az ügyben nem volt tisztességes a bírósági eljárás. Az elítélt, Rejháneh Dzsabbári 2007-ben leszúrt egy férfit, Morteza Abdolali Szarbandit, az iráni hírszerzési és biztonsági ügyek minisztériumának egykori alkalmazottját, miután az feltehetően megerőszakolta.
Ahmed Sahíd, az emberi jogok iráni helyzetével foglalkozó ENSZ-jelentéstevő hétfőn azt mondta, hogy újra bíróság elé kell vinni az ügyet, mivel Dzsabbári önvédelemből cselekedhetett. Hozzátette, hogy "megbízható forrásokból" származó tanúvallomások szerint Szarbandi erőszakot követett el Dzsabbárin, mielőtt az leszúrta őt.
Az ENSZ-jelentéstevő közölte, hogy Iránban az idén már eddig több mint 170 embert végeztek ki, köztük legalább két nőt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.