Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Fegyveres szakadárok megállították az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit szállító buszt a kelet-ukrajnai Szlovjanszk városban pénteken, a jármű utasait fogságba ejtették – közölte az ukrán belügyminisztérium.
A kijevi hatóságok szerint a csoport tagjait - egy cseh, egy lengyel, egy svéd, egy dán és három német megfigyelőt, valamint az ukrán fegyveres erők öt tagját – az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szlovjanszki részlegének épületében tartják fogva.
"Folyamatban vannak a tárgyalások kiszabadításukért" - olvasható a belügyi tárca közleményében. A kelet-ukrajnai városban az oroszbarát szeparatisták korábban számos kormányzati épületet elfoglaltak.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.