Magyarok veszélyben?

  • HVG HVG
Magyarok veszélyben?

„Nem az a kérdés, mi lesz a belpolitikai válság rendezése után, hanem hogy miképpen leszünk képesek túlélni a krízist” – mondta a HVG-nek Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azzal kapcsolatban, hogy miként változhat a magyarok helyzete Ukrajna esetleges szétesése nyomán. Kovács szerint az események egyértelműen a dezintegráció felé viszik az országot, s bár nem tartja kizártnak, hogy sikerül elérni valamilyen kompromisszumot, a kormányban és az ellenzékben jelenleg csak az a közös, hogy mindkettő a saját érdekeinek érvényesítésére kívánja kihasználni a hatalmat.

A KMKSZ-elnök az után nyilatkozott, hogy a részben magyarok lakta Ungvár belvárosában is megjelent az első barikádtábor: az ellenzékiek vasárnap a megyei közigazgatási hivatalnak helyet adó térre költöztek, s a Viktor Janukovics államfőhöz hű kormányzó, Olekszandr Ledida lemondását követelték. Másnap a tüntetők jó része elhagyta a teret, mivel a hivatal vezetői rendkívüli szabadnapot hirdettek. Helyi beszámolók szerint a város középületei előtt posztoló rendőrök kedvetlenül álldogáltak a hidegben, és semmi sem utalt arra, hogy erőszakra készülnének.

A tüntetéseken nem hangzottak el magyarellenes jelszavak, sőt a tiltakozók között magyarok is voltak, akik azt hangsúlyozták, elegük van a Janukovics nevével fémjelzett állami terrorból. „Egyelőre mindenki Kijevre figyel, s amíg ott meg lehet kergetni a rohamrendőröket, addig nincs komoly veszély a Kárpátalján. Az ukrán nacionalista pártok elsővonalas aktivistái a fővárosban vannak, itt csak a B kategóriások tüntetnek, de bármikor eszébe juthat valakinek magyarellenes pogrom – vélekedett Kovács.

A 150 ezer magyarnak otthont adó Kárpátalján a kijevi tüntetéssorozat kezdete előtti hónapokban nemzetiségi alapon több támadás is érte a helyi magyarokat. A nacionalista szervezetek tagjai megrongálták a magyarokhoz köthető emlékművek egy részét is.