Magyarország nem ismeri el Dél-Oszétiát függetlennek

Magyarország továbbra is kiáll Grúzia szuverenitása és területi egysége mellett - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy a szakadár Dél-Oszétiában június 8-án parlamenti választásokat tartottak.

  • MTI MTI
Magyarország nem ismeri el Dél-Oszétiát függetlennek

A külügyi tárca közleménye szerint Magyarország - az EU és a NATO álláspontjával összhangban - nem ismeri el a szakadár Dél-Oszétiát független államként, kiáll Grúzia szuverenitása és területi integritása mellett, az ország nemzetközileg elismert határain belül.

Hétfőn Catherine Ashtonnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője közölte, hogy az EU nem ismeri el a választások eredményeit. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár aznap Brüsszelben kijelentette, hogy a szövetség szintén nem ismeri el a vasárnapi választások eredményeit, és továbbra is Grúzia részének tekinti mind Dél-Oszétiát, mind pedig a másik szakadár grúz tartományt, Abháziát.

A dél-oszétiai parlamenti választásokon a terület Oroszországhoz csatlakozását, valamint Észak- és Dél-Oszétia egységét szorgalmazó Egységes Oszétia párt győzött a voksok 43,19 százalékával. A törvényhozásba bekerült a Nép Egysége Párt, a Néppárt és a Nihasz (Párbeszéd) párt is. A 34 tagú parlamentet öt évre választják.

Dél-Oszétia az 1990-es évek elején gyakorlatilag kivált Grúziából. A grúz vezetés 2008-ban hadműveletet indított a terület visszaszerzéséért. Oroszország azonban beavatkozott a konfliktusba, és súlyos vereséget mért a grúz erőkre, majd független államként ismerte el Dél-Oszétiát Abháziával együtt. A terület függetlenségét Oroszország mellett Nicaragua, Venezuela és Nauru ismeri el.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.