szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megszületett a döntés, Jean-Claude Junckert jelöli az Európai Tanács az Európai Bizottság élére - közölte péntek délután Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a Twitteren.

"Megvan a döntés" - írta a Twitteren Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, aki szerint Junckert jelölik az EB elnökének.

A BBC beszámolója szerint Juncker jelölésére csak Orbán Viktor magyar és David Cameron brit miniszterelnök szavazott nemmel. 

Itthon az Együtt-PM szövetség szinte azonnal gratulált Juncker jelöléséhez. "Juncker olyan európai politikus, aki jobban képviseli a magyar érdeket, mint Magyarország saját kormányfője" - írták.

A mostani jelölést követően az elnököt a Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Parlament (EP) feladata megválasztani. A mai EU-csúcstalálkozó előtt több diplomata is úgy fogalmazott, hogy nagy meglepetés lenne, ha az állam- vagy kormányfők végül nem Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt neveznék meg jelöltként.

Junckert az Európai Néppárt küldöttei választották meg csúcsjelöltjüknek, az EP legjelentősebb pártjai pedig abban állapodtak meg, hogy neki, mint a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének kellene lehetőséget kapnia, hogy megpróbálja maga mögé állítani a többséget az EP-ben.

AFP / Francisco Leong

Jean-Claude Juncker kiválasztását David Cameron brit miniszterelnök ellenezte a legvehemensebben, aki a mai csúcsra érkezve is közölte, nem tartja megfelelő embernek Junckert a posztra. Cameron már korábban közölte, hogy mindezidáig példa nélkül álló módon szavazást fog kérni a jelöltről.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádióban reggel szintén azt mondta, hogy nem támogatja Juncker megválasztását.

Az uniós szerződések értelmében az Európai Bizottság elnökének személyére a tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló tanács tesz javaslatot az Európai Parlamentnek, az EP-választások eredményeinek figyelembevételével.

A jelöltről ezt követően a 751 tagú uniós parlament szavaz, megválasztásához egyszerű többségre van szükség. Ha nem kapja meg a többségi támogatást, az állam- és kormányfői tanács új jelöltet javasol. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!