Főleg a szövetségi intézmények takarítói, építőmunkások és a katonai bázisok mosodáiban és kantinjaiban dolgozók járhatnak jól, ha Barack Obama amerikai elnök beváltja az ígéretét, és rendeletet hoz arról, hogy 2015-től a washingtoni kormánnyal szerződésben álló vállalkozásoknál 7,25-ről 10,1 dollárra kell emelni az óránkénti bruttó minimálbért. Egy-két évbe beletelhet, míg az összes érintett – több százezren vannak – fizetése magasabb lesz, mert az emelés az új vagy az újratárgyalt megbízási szerződésekre vonatkozik, a még érvényesekre nem. Obama az ország helyzetéről a kongresszus két háza előtt tartott januári országértékelő beszédében tett ígéretet a rendelet megalkotására, mivel a 2009 júliusa óta változatlan szövetségi szintű általános minimálbér – amitől az egyes államok fölfelé eltérhetnek, és ezt eddig 21 tette meg – emeléséről készült demokrata törvényjavaslatról a republikánus többségű képviselőház hallani sem hajlandó.
Ugyanakkor nem helyettesítheti a törvényt a minimálbér növelése rendeleti úton, mert a magánszféra alkalmazottaira nem vonatkozik, ám jelzi: Obama úgy gondolja az „aktivitás esztendejévé” tenni 2014-et, hogy a demokrata szenátus és a republikánus képviselőház kibékíthetetlen ellentéte miatt lebénult törvényalkotás hiányában mindinkább maga hoz jogszabályokat. Teszi ezt azért is, mert novemberben félidős kongresszusi választásokat tartanak az USA-ban, a kampány legfontosabb témájának a nagyra nőtt jövedelmi különbségek csökkentése ígérkezik, és ezen a területen tehet politikai szívességet a szenátusi többség elvesztésétől tartó pártjának, a demokratáknak.
A rendeleti kormányzás szerepének erősödésére már az is utalt, hogy tavaly év végén Obama tanácsadójaként visszatért a Fehér Házba John Podesta, aki 1998–2001 között az előző demokrata elnök, Bill Clinton kabinetfőnöke volt, és nagy híve a végrehajtó hatalom jogszabályalkotó aktivitásának. Az elnök tulajdonképpen kivárt, hiszen Podesta már két héttel az után, hogy a 2010-es kongresszusi választáson republikánus kézre került a képviselőház, 47 oldalas listán ecsetelte, Obama milyen, a demokratáknak kedves területeken ragadhatná magához a kezdeményezést, a bevándorlási reformtól a napenergia támogatása céljából az olajimportra kivetett adóig. A republikánusok közül még a mérsékeltnek tartott Susan Collins szenátor is úgy gondolja, Obama – az egykori alkotmányjogász, aki 2008-as választási kampányában elődjét, George W. Busht bírálva a végrehajtó hatalom egyoldalú gyakorlásának visszafogását ígérte – felboríthatja a fékek és ellensúlyok rendszerét.
Az USA alkotmánya nem részletezi, de nem is korlátozza az elnök rendeletalkotási jogát, amit mindkét párt szívesen használ a hatalomban, és hangosan kifogásol ellenzékben. Határt húzott ugyanakkor az USA alkotmánybírósági szerepet is betöltő legfelső bírósága, amikor 1952-ben megsemmisítette azt a rendeletet, amellyel a türelmét vesztett Harry Truman az acélmunkások sztrájkjának letörésére – mert az szerinte veszélyeztette a koreai háborús erőfeszítést – államosította a magánkézben lévő acélműveket. Robert Jackson főbíró véleménye szerint – amit jogtudósok az amerikai törvényhozó és végrehajtó hatalom közti választóvonal summázatának tartanak – Truman olyan előjogokra tört, amilyeneket az 1776-os Függetlenségi nyilatkozattal az USA alapító atyái éppenséggel megvontak III. György brit uralkodótól.
Az elnöki rendelet egyetlen tollvonással születik, de általában ugyanilyen könnyedén lehet felülírni, hacsak nem szükséges hozzá törvényhozási aktus vagy nem válik nehezen visszavonhatóan a jogrendszer részévé. A legjobb példa erre az a jogszabály, amit Ronald Reagan hozott arról, hogy az amerikai adófizetők pénzéből nem szabad juttatni olyan nemzetközi családtervezési segélyszervezeteknek, amelyek abortusszal kapcsolatos tevékenységet is végeznek. Ezt Clinton visszavonta, a republikánus George W. Bush újra érvénybe léptette, majd Obama a 2009-es hivatalba lépését követően azonnal eltörölte.
Míg a rendelet a kormánygépezet tevékenységére vonatkozik, a Fehér Ház ura kiáltványt (proklamációt) is megfogalmazhat, amely a kormánygépezeten kívülre, szélesebb körben vonatkozik, de éppúgy törvényerővel bír. A rendelet jogi kifejezését akkoriban még nem is használták, így az USA első elnöke, George Washington 1793-ban kiáltványban rögzítette, hogy a fiatal országnak elég baja van, ezért semlegesnek nyilvánítja magát egykori gyarmattartója, Nagy-Britannia, és függetlenségi küzdelmében segítője, Franciaország európai háborújában. Ugyancsak proklamációval intézte Thomas Jefferson a 15 jelenlegi szövetségi államot magában foglaló, 2 millió négyzetkilométeres Louisiana megvásárlását Franciaországtól, mert az alkotmány nem rendelkezett arról, miként lehet az ország területét bővíteni. De kiáltvány útján szabadította fel az USA egész területén – tehát a déli Konföderáció államaiban is – a rabszolgákat, és függesztette fel a gyanúsítottak tárgyaláshoz való jogát az 1861–1865 közötti polgárháború idején a kezében hasonló eszközökkel kivételes hatalmat összpontosító Abraham Lincoln. Ugyancsak proklamáció hozott a republikánus Gerald Fordtól elnöki amnesztiát a Watergate-botrányba belebukott elődjének, Richard Nixonnak, majd a demokrata Jimmy Cartertől a vietnami háború idején a sorozás alól kibújóknak.
A szövetségi közlöny 1936-os megjelenésével foglalták pontos rendszerbe az elnöki rendeleteket és proklamációkat, de azt már korábban feljegyezték, hogy először az erős egyéniségű Theodore Roosevelt szeretett bele az egyoldalú hatalomgyakorlásba, és 1901–1909 közti hivatali ideje alatt több mint ezer saját jogszabályt jegyzett. Távoli rokona, a demokrata Franklin D. Roosevelt nemcsak az elnöki mandátumok számában csúcstartó – miatta hozták a Fehér Ház birtoklását két terminusra korlátozó 22. alkotmánykiegészítést –, hanem a rendeletalkotásban is. A leghírhedtebb közülük az, amely 1942 februárjában, két hónappal a japán császári flotta által a Pearl Harbor-i haditengerészeti támaszpont elleni váratlan csapás után előírta, hogy az USA nyugati partvidékén élő japán származású lakosokat internálják, ami 110 ezer embert kényszerített táborokba – és 1944-ben a legfelső bíróság is alkotmányosnak találta.
Haladó célt szolgált viszont, hogy Truman rendelettel szüntette meg a faji megkülönböztetést a hadseregben, Dwight D. Eisenhower így küldött katonákat 1957-ben az arkansasi Little Rockba, hogy az afroamerikai diákok beléphessenek a helyi középiskolába. Clinton a kongresszus ellenállását látva egy tollvonással adta meg 1995-ben a 20 milliárd dolláros hitelgaranciát Mexikónak, és ugyanígy minősítette az USA nemzetbiztonságát fenyegető veszélynek 1999-ben a Milosevics-féle Jugoszláviát, majd rendelte el a légicsapásokat, miközben háborút csak a washingtoni törvényhozás indíthat.
NAGY GÁBOR
