szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újraválasztották a bolíviai választáson Evo Morales jelenlegi elnököt a szavazófülkék bezárását követően közzétett első közvélemény-kutatások szerint. Az államfő a szavazatok több mint 60 százalékának megszerzésével minden bizonnyal jogot nyert harmadik mandátumának megkezdésére.

A dél-amerikai országban mintegy hatmillió választó szavazott a következő elnök személyéről és a törvényhozás összetételéről. Már a szavazás előtti felmérések Morales egyértelmű győzelmét jósolták. Kampányában az államfő mindenekelőtt azt ígérte, hogy újraválasztása esetén folytatja a szegénység visszaszorítását és az állami szerepvállalás növelését a gazdaságban.

Az exit pollok szerint Morales egyetlen körzetben, az északkeleti Beliben vesztette el a választást Samuel Doria Medinával, az ellenzéki Demokratikus Unió (UD) jelöltjével szemben, az összes többi térségben ő végzett az első helyen. Még az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz tartomány is közel 50 százalékban a jelenlegi elnökre szavazott. 

Doria Medina országosan mintegy 25 százaléknyi voksot gyűjtött össze. A további jelöltek, a konzervatív Jorge Quiroga exelnök, a szociáldemokrata Juan del Granado és a zöldpárti Fernando Vargas nála is gyengébb eredményt értek el a felmérések szerint. 

Morales meg sem várta az eredmények összesítését, nem sokkal az exit pollok ismertetését követően már nyertesnek nyilvánította magát. "Ez a győzelem az antiimperialisták és a gyarmatosítást ellenzők diadala" - hangoztatta az elnöki palotánál összegyűlt tömeg előtt.

Az elnök sikeréhez az elemzők szerint a földgáznak köszönhető gazdasági fellendülés és az ellenzék ziláltsága adott alapot. 

A képviselőháznak 130, a szenátusnak 36 tagja van. Morales pártja, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) az exit pollok szerint 111, illetve 25 helyet szerzett meg ezekből.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!