Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Nemi erőszak miatt 15 év börtönre ítéltek csütörtökön két rendőrt Tunéziában, a döntést az áldozat ügyvédje nagy előrelépésnek nevezte.
A rendőrök két évvel ezelőtt erőszakoltak meg egy fiatal nőt. Márciusban első fokon még hét évet kaptak, miután eredetileg az áldozatot vádolták erkölcstelen viselkedéssel.
A nőt 2012-ben erőszakolták meg, akkor huszonhét éves volt, és vőlegényével ült egy autóban, amikor három rendőr rájuk támadt. Míg ketten közülük megerőszakolták, a harmadik sakkban tartotta a párját, majd arra kényszerítette a férfit, hogy vegyen ki pénzt egy bankautomatából. Utóbbi rendőrt a bíróság két éves börtönbüntetésre ítélte.
Az áldozat elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a törvényszék súlyosbította a büntetést, azonban hozzátette, hogy az szerinte "még így is kevés a rendőrök által elkövetett visszataszító bűncselekményhez képest".
Az első bírósági eljárás során ejtették a rendőrök elleni vádat, és olyan határozat született, amely szerint a nő megsértette Tunézia erkölcsi előírásait. Ez heves tiltakozást váltott ki az észak-afrikai országban, ahol a nemek egyenlőségét támogatók árgus szemekkel figyelik a női jogok alakulását Zín el-Abidín ben Ali elnök autoriter rezsimjének 2011-es megbuktatása óta.
Ezután a nő sérelmeit egy könyvben írta le, "Bűnös vagyok, mert megerőszakoltak" címmel.
Megfigyelők szerint a 2011-ben elmozdított elnök idején elképzelhetetlen lett volna, hogy egy nő rendőröket vádoljon meg, csakúgy, mint az esetet kísérő általános felháborodás is. A nők sorsával kapcsolatos aggodalmakat enyhítette az idén elfogadott alkotmány ide vonatkozó cikke, amely az alaptörvénybe foglalja a nők és férfiak közti egyenjogúságot.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.