szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bejelentette távozását a mexikói Demokratikus Forradalom Pártjának alapítója, Cuauhtémoc Cárdenas helyi idő szerint kedden, két hónappal a 43 diák eltűnése után.

"Visszavonhatatlanul benyújtottam lemondásomat a Demokratikus Forradalom Pártjának tagságáról a Nemzeti Tanácsnak" – írta Cárdenas az 1980-as évek végén alapított párt vezetőségének szóló levelében.

Cuauhtémoc Cárdenas már semmilyen vezető tisztséget nem töltött be a pártban, de ő maradt annak "szellemi vezetője". A politikus néhány napja a teljes vezetőség lemondását kérte a diákok eltűnése miatt.

A diákokat szeptember 26-a óta eltűntként tartják nyilván a déli Guerrero szövetségi államban. A nyomozás eddigi eredményei szerint a tüntető fiatalokat Iguala városban a polgármester hurcoltatta el helyi rendőrökkel, akik átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda fegyvereseinek. Utóbbiak viszont egyes bandatagok vallomása szerint végeztek foglyaikkal.

Cárdenas azzal vádolta párttársait, hogy ők jelölték a párt színeiben José Luis Abarcát Iguala város polgármesterének, holott a politikusról és feleségéről köztudott volt, hogy kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel.

Abarcát őrizetben tartják, a gyanú szerint ő volt a felbujtó a fiatalok elrablásában és feltételezett lemészárlásában.

Cárdenas kedden tárgyalt a Demokratikus Forradalom Pártjának új vezetőjével, Carlos Navarretével, akit lemondásra szólított, ő azonban elutasította a kérést.

Cuauhatémoc Cárdenas, Lázaro Cárdenas egykori mexikói államfő fia, háromszor indult sikertelenül az elnökválasztáson (1988., 1994. és 2000.). 1997 decembere és 1999 szeptembere között ő volt Mexikóváros első megválasztott polgármestere.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!