Egyedül legény

  • HVG

A vajdasági magyar pártok közül csupán a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) került be a belgrádi parlamentbe, miután a 230–250 ezres lélekszámú ottani magyarság soraiból 78 ezren voksoltak rá. Az ily módon hat parlamenti helyhez jutott, Pásztor István vezette tömörülés 1992 óta nem küldhetett ennyi képviselőt a szkupstinába. A kimaradtak között van a magyarországi Jobbik támogatását élvező Magyar Remény Mozgalom (MRM) is, amely másik négy vajdasági kisebbségi párttal – két magyarral, valamint egy horváttal és egy bosnyákkal – egy listán indulva a voksok mindössze 0,1 százalékát kapta. Ugyancsak belgrádi képviselet nélkül marad a vajdasági magyarok elsőként megalakult pártja, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

„Elégedettek vagyunk az eredménnyel, különösen annak fényében, hogy az utóbbi két évtizedben százezerrel csökkent a vajdasági magyarság lélekszáma, mégis meg tudtuk ismételni az 1992-es sikert” – mondta a HVG-nek Pásztor István. Szerinte az MRM gyenge eredménye azt mutatja, hogy a vajdasági magyarok semmilyen szélsőségre, sem a magyarra, sem másra nem vevők. „Remélem, most már Budapesten is tudomásul veszik, hogy nincs szükségünk kéretlen tanácsokra. Ha gondunk van, tudjuk, kihez kell fordulnunk, s nem szeretnénk, ha egyesek saját céljaik elérésére használnának bennünket” – magyarázta a VMSZ-elnök.

A választáson abszolút parlamenti többséget szerzett Szerb Haladó Párttal (SZNSZ) való esetleges koalícióval kapcsolatban elmondta, a VMSZ-nek nem változott a választások előtt kialakított álláspontja: részese szeretne lenni a hatalmi koalíciónak. „Nem számítunk miniszteri vagy miniszterhelyettesi pozíciókra – hangsúlyozta Pásztor –, viszont örülnénk, ha államtitkári helyeket kapnánk, mivel így könnyebben tudnánk megvalósítani a programunkat.”

Hozzászólások