Kiszálló ágon

„Ki kormányozza valójában az országot?” – teszi fel a kérdést a brit zászlót a közepébe beégetett uniós lobogóval ábrázoló, provokatív plakátján a szigetország EU-ból kilépéséért 1993-as megalakulása óta kampányoló Brit Függetlenségi Párt (UKIP). Nem hagyja bizonytalanságban a választókat, és rögvest meg is adja a választ: „törvényeink 75 százalékát Brüsszelben írják”. A helyhatóságival egybekötött hétvégi európai parlamenti választási kampányát a „Szerezzük vissza az ellenőrzést az országunk felett!” szlogen ellenére a párt a csökkenő tendenciát mutató, de még mindig 7 százalék körüli munkanélküliség közepette a bevándorlókkal szembeni félelmekre építi. A kormányzó konzervatívoknak egykoron adakozó, közismerten EU-ellenes Paul Sykes üzletember által 1,5 millió fonttal támogatott plakátsorozat szinte semmi mással nem riogat, mint az EU-tagokból érkező, a szigetországi munkavállalókra veszélyt jelentő, aprópénzért dolgozó idegenekkel.

A látványos üzenetet hordozó, a briteket esetenként koldusként megjelenítő poszterek megteszik a hatásukat. Pedig a politikai elit, a konzervatívok, a munkáspártiak és a liberális demokraták kórusban rasszistának bélyegzik, és az Európa-szerte szalonképtelen, idegengyűlölő Brit Nemzeti Párttal (BNP) egy platformra állítják az UKIP-et, amely az újonnan csatlakozott kelet-európaiak, főleg a románok és bolgárok áradatának megállításáért kardoskodik. De a párton belül is voltak, akik nehezményezték vezérük, Nigel Farage plakátakcióját. A londoni ifjúsági tagozat indiai bevándorló családból származó, húszéves vezetője rasszista populizmusnak minősítette a feliratokat, és tiltakozásul visszaadta tagkönyvét. A vádakat a tőle megszokott hevességgel utasítja vissza az 1999 óta a strasbourgi Európai Parlamentben (EP) képviselő Farage. Mint mondja, nem megállítani akarja, csak korlátok közé szorítani és a minőség irányába terelni a bevándorlást. Szerinte a brit gazdaság az 1950-es évekbeli szintet, évi 30–50 ezer külföldit képes még kezelni, miközben tavaly (a kivándoroltakat is figyelembe véve) a szigetországban a nettó bevándorlás 250 ezerre rúgott.

Farage-nak a Brüsszelt úton-útfélen szidalmazó, a föderális Európát elutasító, a szuverenitást mindenekfölöttinek tartó szólamai kellően hatásosak. A politikai elitben csalódott, az adósságválság kirobbanása óta az EU-val szemben az addiginál is szkeptikusabb, az európai integráció hasznosságában a tagállamok közül a leginkább kételkedő britek vevők a populizmusban szinte verhetetlen, egykori nyersanyagpiaci bróker Farage üzeneteire. És mintha az sem számítana, hogy megszegi az általa fennen hangoztatott elveket. Második felesége, négy gyereke közül a két kisebbik lány anyja német, akit csinos fizetésért, uniós pénzből titkárnőként foglalkoztat. S ha megkérdezik, hogy az évi 20 ezer fontos jövedelemmel járó állásra nem tudott-e britet alkalmazni, csak annyit válaszol: nincs még egy olyan odaadó, elkötelezett, nagy munkabírású ember, aki hajlandó lenne az ő politikai sikeréért szinte éjt nappallá téve dolgozni.

Igaz, az EU brit megítélésének kettősségére utal, hogy az UKIP fej fej mellett vezeti a közvélemény-kutatásokat az Európa-politikában a másik oldalon álló, Tony Blair kormányzása idején még az euró bevezetését is fontolgató ellenzéki Munkáspárttal. A hagyományosan euroszkeptikus konzervatívok a harmadik helyre szorultak, koalíciós partnerük, a liberális demokraták pedig jóval lemaradva követik őket. Könnyen megeshet, hogy a most a strasbourgi parlamentben 13 képviselővel jelen lévő Farage-párt több mandátumhoz jut, mint a toryk, akik várhatóan sokat veszítenek eddigi 25 helyükből.

Megtörténhet az a csúfság is, hogy a pártvezér-kormányfő David Cameron kezdeményezésére a 2009-es európai választások után Európai Konzervatívok és Reformerek néven létrehozott EP-frakcióban a brit konzervatívoknak kevesebb képviselőjük lesz, mint a Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali konzervatív lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) pártnak. Az a veszély is fenyeget, hogy meg sem alakulhat a ma még 11 ország képviselőit tömörítő csoport, mert nem biztos, hogy az előírásnak megfelelően legalább hét EU-tagállamból összejön a szükséges mandátum. Az UKIP a mostani ciklusban a többek között az olasz Északi Liga, az Igaz Finnek és az osztrák Szabadságpárt alkotta Szabadság és Demokrácia Európája nevű frakciót erősíti, és nem kíván váltani. Hiába kínált neki együttműködést a jelenleg az Európai Szövetség a Szabadságért csoportba tartozó francia szélsőjobboldali Nemzeti Párt elnöke, Marine Le Pen. Az ajánlatot Farage a pártalapító apa, az idősebb Le Pen antiszemita, rasszista múltja miatt elutasította.

A láncdohányos, italt sem megvető, sajtótájékoztatóit szívesen sörözőben tartó Farage abban bízik, hogy pártjának látványos előretörése az EP-választásokon a szigetországban politikai földrengéshez vezet, és a jövőre esedékes parlamenti megméretésben sikerül bejutniuk az alsóházba. A felmérések azt mutatják, hogy az UKIP a konzervatívok és a munkáspártiak mögött, 15 százalékos támogatottsággal egyre inkább átveszi a toryk koalíciós partnere, a liberális demokraták által elfoglalt harmadik helyet. Farage a politikai jövőjét is feltette erre, és közölte: lemond a párt vezetéséről, ha nem jutnak be a Westminsterbe, ami a kizárólag egyéni választókerületeket alkalmazó rendszerben nem lesz egyszerű.

A szókimondó, sok esetben bárdolatlan, öltözködésében a szélsőséges viseletre is hajlamos Farage a globalizációnak nem ellensége, radikális libertariánus, és a szabadpiac megveszekedett híve, mint az általa nagyra becsült Margaret Thatcher néhai konzervatív kormányfő. A termékek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását is pártolja, de a munkaerőét már nem, és arra hivatkozik, hogy ebben ugyanúgy gondolkodik, mint a klasszikus közgazdászok. Példaként Milton Friedmant hozza fel, aki a gazdag és szegény országok között nem tartotta megvalósíthatónak a korlátlan munkaerő-áramlást.

Tartanak is az UKIP térnyerésétől a konzervatívok, és ez is szerepet játszhatott abban, hogy Cameron tavaly februárban bejelentette: ha pártja megnyeri a jövő évi választást, legkésőbb 2017-re népszavazást tartanak Nagy-Britannia és az EU viszonyáról. Elhatározását a minap megerősítette, azt azonban nem árulta el, hogy pártja a tagság mellett vagy ellen kampányol majd. Ez attól függ, hogy kormánya mire jut a London és Brüsszel kapcsolatát új alapokra helyezendő reformcsomagról. Cameron is szem előtt tartja a jövő évi választást, jelezte, hogy aki az UKIP-re szavaz, az valójában a Munkáspártot segíti hatalomra, ami egyet jelent az uniós referendum elmaradásával. Mindenesetre egy friss felmérés szerint egyelőre még az EU-tagságot támogatók vannak többségben.

TÁLAS ANDREA