Centrifugális erők

Vajon elég lesz-e a következő nem egész három hét arra, hogy megszülessen a vitatott iráni nukleáris programról szóló végleges megállapodás? Hiába közeleg a november 24-ei meghosszabbított határidő, egyelőre nem világos, megkapná-e mindkét fél azt a minimumot, amivel elégedett lehetne. Irán a más államoknak is garantált nukleáris – például az urándúsításhoz fűződő – jogokat, a nagyhatalmak pedig a garanciát, hogy Teherán távolabb kerül az atomküszöbtől, vagyis attól a ponttól, ahonnan könnyedén atomtöltetet készíthet. A tárgyalások hajrájában új szempont merült fel: vajon hogyan befolyásolja a csökkenő olajár és ezzel a visszaeső bevétel Teherán engedékenységét.

A szankciók miatt amúgy is a felére esett iráni olajbevételeket tovább apasztja, hogy az irányadó Brent típus jegyzése már a negyedik egymást követő hónapban csökken, és eddig ez a leghosszabb ideig tartó esés 2008 óta. A hordónkénti (159 liter) 80 dollár körüli olajjegyzési szinten Irán rendkívül sokat veszít, hiszen az idei költségvetését 100 dolláros áron kalkulálta, a teheráni büdzsé pedig eleve 140 dollárnál lenne egyensúlyban. Maga Hasszán Rohani iráni elnök ismerte el a múlt héten, hogy az olajbevételek majdnem a harmadukkal estek a nyár óta tartó árcsökkenés miatt.

A kiesés súlyosan érinti a 400 milliárd dolláros teljesítményű iráni gazdaságot, amely az utóbbi két évben – főleg még a szankciók hatásaként – több mint hét százalékkal zsugorodott. Bár a kormánynak sikerült az inflációt a két évvel ezelőtti 32 százalékról 15 százalékra leszorítania, és megállítania az iráni valuta, a riál elértéktelenedését, a globális olajárjegyzések tartós csökkenése további csapást jelentene. Márpedig a mérsékelt Rohani tavaly azzal az ígérettel nyert választást, hogy véget vet a szankcióknak, Irán nemzetközi elszigetelődésének és a gazdaság hanyatlásának.

Teherán a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetétől (OPEC) sem várhat segítséget, hiába vádolja azzal a kartell egyes tagjait, hogy a Nyugat érdekeit szolgálják. Szaúd-Arábia és más öbölbeli arab olajállamok ugyanis a termelés korlátozása helyett inkább az áraikat csökkentették, hogy a globális olajbőségben ne veszítsék el főként ázsiai piacaikat. Valószínű, hogy az OPEC a következő, november 29-ei miniszteri ülésén sem vezet be korlátozást, és megmarad a kartell napi 30 millió hordós – a világ teljes termelésének a harmadát adó – hivatalos kvótája, amelyet egyébként a Reuters hírügynökség szerint a szervezet még túl is teljesít 720 ezer hordóval. Így nem csoda, ha Irán is újabb és újabb engedményt ad ázsiai vásárlóinak.

De hogy a csökkenő bevételek okozta nyomás tényleg engedékenyebbé teszi-e Iránt, az egyelőre nyitott kérdés. Az iráni atomjátszmában ugyanis több lap is ismeretlen. Ha az Iránnal tárgyaló hatok – az ENSZ BT öt állandó tagja, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína, valamint Németország – esetleg túl nagy kompromisszumot várnak, meglepetés érheti őket. Rohanival szemben az igazi hatalmat és így bármilyen megállapodás elfogadásáról szóló döntést a kezében tartó Ali Khamenei legfőbb politikai és vallási vezető szempontjai között nem feltétlenül a gazdaság áll az élen. Sokkal inkább Irán regionális státusa, befolyása, a nukleáris program folytatása.

Bár a tárgyalásokról hivatalosan nem sokat lehet tudni, az iráni sajtó szerint az USA beleegyezett, hogy Teherán a 19 ezerből 4 ezer centrifugát működtethet, amit szakértők komoly engedménynek tartanak. Cserébe Irán visszahígítja az összes húszszázalékos tisztaságú – orvosi célokra használható – uránkészletét, és jelentősen csökkenti a kétszázalékosra dúsított, erőművi fűtőanyagként használt mennyiségét is. Így elvileg Teheránnak jelentős időre volna szüksége, ha megint elegendő mennyiséget akarna dúsítani, hogy aztán elérje a robbanófejhez szükséges 90 százalékos tisztaságú hasadóanyagot.

De nem világosak az ellenőrzési feltételek sem, és állítólag még mindig vannak olyan létesítmények – főként például a Teherántól 30 kilométerre délkeletre lévő Parcsin nevű bázis –, ahová nem engedték be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szakértőit. Márpedig ezen a helyen folyhatnak a detonációs szerkezettel kapcsolatos munkálatok, ami egyértelműen bizonyíthatná, hogy az iráni nukleáris programnak valóban van katonai vonatkozása is. Parcsin érzékeny mivoltát csak alátámasztja, hogy nemrég rejtélyes robbanást észleltek a létesítményben, ami akár szabotázs következménye is lehetett.

Tavaly az Arak nehézvizes reaktornál történt gyanús robbanás, és egyesek nem tartják kizártnak, hogy Izrael vagy a száműzött iráni ellenzéki csoport, a Mudzsahedin el-Khalk állhat az incidensek mögött. Az őket vádolók szerint a céljuk az lehet, hogy megakadályozzák Irán és a hatok megállapodását. Izrael szerint például Barack Obama amerikai elnök túl nagy engedményt tesz a síita Iránnak, amely szintén komoly veszélyt lát a Szíriában és Irakban egyre nagyobb teret nyerő Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezetben. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint viszont a térségre a legnagyobb fenyegetést az jelentené, ha Irán nukleáris katonai képességeket birtokolna.

Ugyanilyen aggodalmai vannak a washingtoni kongresszusnak is, ezért Obama sincs könnyű helyzetben. Az amerikai elnök külpolitikai prioritása, hogy megnövelje azt az időt, amire egy atomtöltet elkészítéséhez Iránnak szüksége lenne, és közben elkerülje az iráni nukleáris létesítmények beláthatatlan következményekkel járó amerikai vagy izraeli bombázását is. Megállapodás esetén Irán elvárja a szankciók fokozatos és teljes feloldását, csakhogy Obama saját hatáskörben csak átmenetileg enyhítheti a büntető korlátozásokat. A végleges felszámolásukhoz a kongresszus jóváhagyása is kell, ami akkor sem egyszerű, ha a republikánusok a képviselőházban többségben vannak, és szinte lehetetlen, ha a szenátusban is – ahol ebben az ügyben a demokraták sem állnak egyértelműen az elnök mögött, ha az egyezséget gyengének ítélik.

KERESZTES IMRE