Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az olasz parlament alsóháza vetette fel a dolgot, a kormánynak azért feltételei vannak.
Az olasz parlament alsóháza pénteken javasolta a kormánynak a palesztin állam elismerését, miközben "figyelembe venné Izrael aggályait és jogos érdekeit".
A kormánynak azonban csak azzal a feltétellel tehetné meg ezt a lépést, ha a palesztinok és Izrael párbeszédet folytatnak egymással, és a palesztinok lemondanak az erőszak alkalmazásáról - kötötte ki a képviselőház.
A képviselőház 300 igen, 45 nem szavazattal és 59 tartózkodással fogadta el a legerősebb kormánypártnak, a balközép Demokrata Pártnak (PD) az indítványát. Paolo Gentiloni külügyminiszter beszédében kedvezően értékelte ezt a parlamenti kezdeményezést, és kijelentette, hogy palesztinoknak joguk van saját államukhoz, miként Izraelnek is joga van ahhoz, hogy biztonságban éljen azokkal szemben is, akik tagadják létezését.
A római parlament alsóháza a kormánykoalíció pártjainak egy másik indítványára is igent mondott. Ez a palesztin és az izraeli fél közötti párbeszéd újraindulását és az erőszak beszüntetését szabta meg a palesztin állam elismerésének feltételeként.
Értesülések szerint az olasz parlamentnek a palesztin és az izraeli nagykövetség is köszönetet mondott, mindegyik a számára kedvező indítvány megszavazásáért.
A jobbközép ellenzék soraiból a Hajrá Olaszország (FI) párt és az 5 Csillag Mozgalom (M5S) kaotikusnak és ellentmondásosnak nevezte az olasz kormány külpolitikáját.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.