Újabb bajba került bevándorlókat kellett kimenteni a Földközi-tengerről

A tunéziai hatóságok 86 afrikai illegális bevándorló életét mentették meg szerdán, akik a tunéziai Zarzísz közelében a nyílt tengeren kerültek bajba, miközben egy lélekvesztőn az olaszországi Lampedusa szigetére igyekeztek.

  • MTI MTI
Újabb bajba került bevándorlókat kellett kimenteni a Földközi-tengerről

A tunéziai parti őrség egyik illetékese azt mondta, a 86 afrikai bevándorló a polgárháborús állapotok sújtotta Líbiából, a tunéziai határtól 60 kilométerre lévő Zuára kikötővárosból indult el, összetákolt hajójuk azonban Zarzísz közelében léket kapott.

A vízi jármű által leadott vészjelzést a tunéziai hadseregnek sikerült befognia, s ezután a bevándorlók segítségére sietett. Az incidens nem szedett áldozatokat - tette hozzá az illetékes.

A Nigériából, Szomáliából, Gambiából és Maliból származó bevándorlók többsége férfi, mindössze öt nő - köztük egy állapotos asszony - utazott a lélekvesztőn.

A több mint 218 ezer bevándorló közül, akik 2014-ben megpróbálták átszelni a Földközi-tengert, közel 3500-an haltak meg, s ezzel az Észak-Afrikát Európával összekötő vízi út "a világ leghalálosabb útvonalává" vált - számolt be róla az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.