Több olasz tartományban nem fogadnak több menekültet

Meghaladta az ötvenezret az Olaszországban idén partot ért migránsok száma, miután a Földközi-tengeren járőröző hadihajók hétvégén csaknem hatezer illegális bevándorlót mentettek ki a líbiai partok közelében – jelentette az olasz parti őrség.

  • MTI MTI
Több olasz tartományban nem fogadnak több menekültet

A hatóságok tájékoztatása szerint szombaton 3480, vasárnap pedig 2371 embert szállítottak partra. Áldozatokról nem érkeztek hírek, de az egyik hajón hét terhes nő is utazott, őket kórházba vitték Szicíliában.

A csempészhajókon Európába eljutni akaró menekültek mentésében olasz, brit, német és ír hadihajók is részt vettek.

Vasárnap négy észak-olaszországi tartomány arra figyelmeztetett, hogy nem fognak újabb illegális bevándorlókat befogadni. "Már mondtam, nem fogadunk több migránst, és Lombardia, Veneto, valamint Valle d'Aosta (tartományok) ugyanezt teszik" – mondta Giovanni Toti liguriai tartományi elnök. Venetói kollégája, Luca Zaia pedig "időzített bombának" nevezte az általa irányított, Velencét is magában foglaló tartományt.

Az Európai Bizottság nemrég indítványozta, hogy enyhítsenek az Olaszországra és Görögországra nehezedő migrációs nyomáson, és léptessenek életbe olyan mechanizmust, amelynek alapján az április 15-e után e két ország valamelyikébe érkezett, menedékre jogosult szíriaiak, illetve eritreaiak közül összesen 40 ezer főt átköltöztetnének más uniós tagországokba.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint az idei év első öt hónapjában 2014 hasonló időszakához képest legalább 10 százalékkal több illegális bevándorló érkezett a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba. Tavaly nagyjából 170 ezer migráns ért partot Olaszországban. Idén eddig csaknem 1800-an haltak meg a tengeren.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.