A Hszinhua hírügynökség szerint több ezer érintettről van szó, de pontos számukat még nem tudták megmondani, mert a tartományi összesítéseket még nem véglegesítették. Valamennyien az év végéig nyerhetik vissza szabadságukat; a legidősebb közöttük 95 éves.
A négy kategóriába olyanokat soroltak, akik nem jelentenek veszélyt a társadalomra, és 2015. január elseje előtt ítélték el őket. Közöttük vannak, akik részt vettek a japán megszállók elleni háborúban, illetve a Kuomintang elleni polgárháborúban, és mások, akik 1949 után részesei voltak "a szuverenitást védelmező háborúknak". Kivételt képeznek a sikkasztók, a terrorcselekmények elkövetői és szervezett bűnözői csoportok egykori tagjai.
Közkegyelmet kapnak még, akik elmúltak 75 évesek, fizikai fogyatékosok, vagy nem képesek már önmaguk ellátására. Továbbá olyanok is, akik nem voltak még 18 évesek, amikor a bűncselekményt elkövették, és legfeljebb 3 évi szabadságvesztésre ítélték őket. Rács mögött maradnak viszont, akiknek ügye emberöléssel, nők megerőszakolásával, terrorcselekménnyel, illetve kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel hozható összefüggésbe.
A kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) kéthavonta ülésező állandó bizottsága szombaton befejeződött egyhetes ülésén döntött a törvényről. Az erről szóló bejelentéskor hangsúlyozták: a törvényhozók tudatosan figyeltek arra, hogy az amnesztia ne terjedjen ki olyanokra, akiket korrupciós bűncselekményekben találtak bűnösnek.
A Kínai Népköztársaság kikiáltása, 1949 óta ez a nyolcadik amnesztia, legutóbb 40 éve volt hasonló, amikor a háborús bűnösöket részesítettek közkegyelemben.
Kína a japán agresszorokkal szemben az 1930-as, 1940-es években folytatott ellenálló háborújára, egyben a II. világháború végére emlékezik szeptember 3-án. Japán egy nappal korábban tett formálisan is eleget augusztus 15-én bejelentett, feltétel nélküli kapitulációjának. A kínai Győzelem Napja 2014 februárjától munkaszünettel járó nemzeti ünnep.
Amnesztiát hirdettek a Kínai Győzelem Napja alkalmából
Peking amnesztiát hirdetett a börtönbüntetésüket töltők négy csoportja számára a II. világháború befejeztének 70. évfordulója, a közelgő kínai Győzelem Napja alkalmából - számolt be a helyi média a törvényhozás hétvégi döntéséről, amely hivatalosan a kínai elnök, Hszi Csin-ping aláírásával vált hatályossá.

Tizenöt év ment el a semmire, a választás népszavazás lesz Orbán Viktor hatalmáról – ezek voltak Magyar Péter legfontosabb állításai
Gyenge és vízió nélküli beszéd volt – így értékelte Magyar Péter Orbán tusványosi szereplését
Orbán Viktor tusványosi beszédének tíz legfontosabb gondolata
Kapott üzenetben egy emojit. Azt hiszi, érti? Dehogy 🤡
Dopeman, Miklósa Erika, Nagy Elek – itt vannak az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjai
Török Gábor belenézett Orbán Viktor fejébe
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
Orbán tusványosi jegyzeteinek a hátoldalán meglepő kép tárult fel
Buda Péter: Hamis zászlós hadműveletekkel zajlik a valódi háború Kárpátalján
„Óva intettek, hogy ne tegyem” – Majka a One felirat alatt ismételte meg a bindzsisztáni fejbelövést Siófokon
Netanjahu elmaradt letartóztatása után Szijjártó helyesnek tartja, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, de a Pride-szervezők közül még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.