Száz nappal a hatalomra jutása után Szalman királyról elmondható, hogy egyértelműen szakított elődje, a januárban elhalálozott Abdullah óvatos változtatásokra építő politikájával. A múlt héten átalakította a monarchia örökösödési sorrendjét és a kormányt is. A szaúdi mértékkel példátlan gyorsasággal meghozott döntések következtében először fordul elő, hogy a trónörökös nem a királyság megalapítójának, Abdulaziz Ibn Szaúdnak valamelyik fia a közel félszáz fiú utód közül, hanem az egyik unokája.
A 79 éves Szalman király egyik unokaöccsét, az 55 éves Mohamed bin Najef herceget tette meg a trón várományosának, kiütve ezzel a soron következő féltestvérét, akit a körültekintő Abdullah minden bizonnyal az uralkodócsaládon belüli lehető legnagyobb konszenzussal jelölt. A trónörökös helyettesévé Szalman a legfiatalabb fiát, a 34 éves Mohamed bin Szalman herceget nevezte ki, és ezzel nemcsak a hatalmas hercegi családon belüli utódlást kívánta hosszú időre meghatározni, de megfigyelők szerint szakított a famílián belüli széles körű egyetértés hagyományával is.
A hetvenes és nyolcvanas éveikben járó uralkodókhoz szokott szaúdiak most azzal szembesülnek, hogy egy-két nemzedékkel fiatalabb királyi sarjak vehetik kezükbe az ország irányítását. Az új trónörökös a belügyi, koronahercegi helyettese pedig a védelmi tárcát irányítja, ami egyben jelzés befelé és kifelé: az uralkodó kitart a jemeni polgárháborúba beavatkozás szaúdi stratégiája mellett.
Jelentős átalakítás történt a kormányban is: távozik például a külügyeket négy évtizede irányító Szaúd al-Fejszál herceg, ami önmagában nem akkora meglepetés a romló egészségi állapotáról szóló híresztelések miatt. Ami viszont érdekes, hogy utódja Adel al-Dzsubeir washingtoni nagykövet lesz, aki nem tagja a királyi családnak, holott a külügyeket korábban mindig valamelyik herceg vezette. Kinevezése azt is jelentheti, hogy olyasvalaki kerül a külügyminisztérium élére, aki jól ismeri az USA-t, amely arra készül, hogy történelmi megállapodást kössön Teherán vitatott atomprogramjáról Iránnal, Szaúd-Arábia regionális riválisával.
Az új kinevezések megerősítik Szalman király eltökélt külpolitikáját, amelynek sarokköve az iráni kihívással szembeni fellépés. Ennek leglátványosabb eleme, hogy az uralkodó a Rijáddal szövetséges jemeni elnököt elkergető síita huti lázadók ellen küldte a szaúdi légierőt. Irán minden bizonnyal pénzügyi és katonai segítséget nyújt a hutiknak, és a szaúdi eltökéltséget jelzi, hogy emberjogi szervezetek szerint a hétvégi bombázásokban a szaúdiak fürtös bombákat is bevetettek, amelyeket a világ 116 országa betiltott (Szaúd-Arábia nem).
Az iráni hegemón törekvésekkel szembeni határozott fellépéssel Szalman király még egy fontos belpolitikai célt is elérhet. A királyság belső stabilitását alapvetően a Szaúd család és a szunnita iszlám konzervatív ágát képviselő vahabita vallási elit közti együttműködés garantálja. Az utóbbi években azonban feszültség keletkezett a viszonyban, a vahabiták rossz szemmel nézik az egyre korruptabb és világiasabb hercegek életét, Nyugathoz fűződő kapcsolatait. A vallási vezetőket eddig lecsillapította, hogy régebben külföldön is terjeszthették ideológiájukat. De az al-Káida felbukkanásával, majd az Iszlám Állam (IS) szíriai és iraki térnyerésével a dzsihád exportja veszélyes politikává vált. Míg az 1980-as években a szaúdiak büszkék lehettek a szovjetek által elfoglalt Afganisztánban vagy az USA által 2003-ban lerohant Irakban harcoló honfitársaikra, ma már aggódva kérdezik: az IS színeiben mikor nyílik új frontvonal saját hazájukban is. A keményebb Irán-ellenes fellépés erősítheti a hercegek és a vahabiták közti kohéziót is.
A tisztújítás és az átalakítás nem kerülte el az ország energetikai ágazatát sem. Új vezető került az állami olajmonopólium, a Saudi Aramco élére, és bár ez önmagában még nem komoly változás, az al-Arabija szaúdi tévéállomás szerint annak az előszele, hogy leválasztják a vállalatot az olajminisztériumról. A hírek szerint távozik Ali al-Naimi, a 79 éves, geológus végzettségű olajügyi miniszter, aki ugyancsak régi motoros, két évtizede áll a minisztérium élén. Utódja pedig az uralkodó valamelyik másik fia lesz, így a királyi család egyik tagja irányíthatja a tárcát, amelyet – a külügyminisztériummal ellentétben – eddig éppen szakember vezetett.
Szakértők szerint viszont a Saudi Aramcóban a technokraták kaphatnak szabadabb kezet, és jobban érvényesülhetnek a kereskedelmi szempontok. A vállalat minden bizonnyal a világ legnagyobb energetikai cége, az ellenőrzése alatt álló tartalék 265 milliárd hordó (1 hordó = 159 liter), a világ készletének több mint 15 százaléka. Napi termelése 10 millió hordó, háromszor akkora, mint a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett olajvállalata, az amerikai Exxon Mobilé. A Saudi Aramco – ha tőzsdére menne – talán az első vállalat lenne a világon, amelynek értéke elérné az ezermilliárd dollárt.
Az igazi kérdés, hogy mindez hogyan hat a szaúdi olajpolitikára. Az olajár tavaly indult csökkenése ellenére Rijád úgy döntött, hogy nem fogja vissza a termelést, inkább a piacait őrzi meg. Csakhogy így a felére esett a kőolaj jegyzése, miközben a szaúdi állami bevételek 90 százaléka a szénhidrogének eladásából származik. Idén a költségvetés hiánya a GDP közel 15 százaléka lehet, és gyorsan fogy a közel 700 milliárd dollárra taksált devizatartalék is. A 30 milliós Szaúd-Arábiában az életszínvonal elmarad a kuvaitiak vagy a katariak által megszokottól, pedig Abdullah király a 2011-ben indult arab tavasz keltette békétlenség elkerülése végett 130 milliárd dollárt osztott szét, utódja, Szalman pedig csak februárban és márciusban 36 milliárdot.
Az osztogatás és a jemeni háború költsége hamar felemésztheti a pénztartalékokat. A tartósan alacsony olajár és az általában túlbecsült szaúdi tartalékok miatt egyesek szerint a királyságnak hosszabb távon hozzá kell szoknia a kevesebb pénzhez. Mások azonban úgy vélik, az ország mindig képes lesz bárkinél olcsóbban olajat termelni. Csakhogy a technológiai fejlődés révén kérdés, meddig lesz rá szükség. Ahmed Jamani egykori olajminiszter már az 1970-es években állítólag azt találta mondani, hogy a kőkorszaknak sem a kő hiánya vetett véget, így az olajkor is jóval hamarabb lezárul, mint ahogy kifogyna az olaj.
KERESZTES IMRE
