Klánok harca

Hat kérdést tett fel a svájci parlament külügyi bizottságában Christa Markwalder szabadelvű (FDP) képviselő, és mind arra irányult, hogy miként segíti Svájc Kazahsztán demokratizálódását, milyen támogatást nyújt az érintett kazah szervezeteknek. A kérdések között megbújt egy konkrét felvetés is, amely azt firtatta, hol tart a Svájcban élő kazah ellenzéki házaspár, Viktor és Leila Hrapunov elleni eljárás, és mennyire terheli ez az ügy a kétoldalú kapcsolatokat.

Az interpelláció a bizottság 2013-as tavaszi ülésén hangzott el, a választ a képviselőnő írásban kapta meg, az őszi ülésszakon. Botrány most, két évvel később lett belőle, miután ismeretlen feladó a svájci nyilvánosságot e-mailekkel árasztotta el, bennük csupa olyan információval, amelyek Kazahsztánnal függnek össze. Így derült ki, hogy a képviselőnő, aki 2016-ra a 200 tagú képviselőház elnöki tisztének várományosa, egykor olyan kérdéseket tett fel, amelyek összeállításán egy svájci lobbista cég szorgoskodott, méghozzá a kazah hatóságok szigorú cenzúrájával. A munka elvégzéséért a cég, a Burson-Marsteller 7000 svájci frankot kasszírozott.

Markwalder a háttérben folyó munkálatokról semmit sem tudott, azzal viszont hibázott, hogy a lobbizó cég vezető munkatársának, Marie-Luise Baumann-nak átadta a külügyi bizottság válaszát. Tökéletesen megbízott benne, hiszen Baumann korábban az ő szabadelvű pártjának vezető testületében dolgozott. „Naiv voltam és óvatlan” – gyakorolt önkritikát Markwalder, de leszögezte, hogy bizalmas infókat nem adott tovább, pénzről nem tudott, Kazahsztánban sohasem járt, ő csak a kétoldalú kapcsolatok javításán fáradozott.

A kijáró Baumann 2013 elején elvitte a svájci parlamentbe az Ak Zsol (Fényes Út) nevű, mérsékelten ellenzéki kazah párt vezetőjét, Azat Peruasevet, aki meggyőzően ecsetelte mozgalmának jobbító törekvéseit, s szorgalmazta, hogy segítsenek eloszlatni az országa autokratikus irányításával kapcsolatos nemzetközi „előítéleteket”. Markwalder ott volt a hallgatók között, és meggyőzőnek ítélte az elhangzottakat. Ezt követően találta természetesnek Baumann kérését, hogy interpelláljon. Baumann persze egy szóval sem említette, hogy megbízást teljesít, és arról sem szólt, hogy az ő eredeti kérdéseiből a messzi Kazahsztánban az emberi jogi kifejezést példának okáért törölték.

Az viszont már a svájci parlamenti rendszer furcsaságaival magyarázható, hogy képviselő és lobbista között rendkívül szoros kapcsolat alakulhat ki. A képviselők, akiknek a havi fizetésük körülbelül a fele az uniós honatyák járandóságának, mellékállásban végzik népképviselői munkájukat, az évszakoknak megfelelően évente négyszer három hétig ülésezve. Emellett rendes polgári foglalkozásuk is lehet, Markwalder például a Zürichi Biztosító munkatársa, s mint ilyen, nyíltan vállalja is a parlamentben munkaadójának érdekképviseletét. Az álláshalmozás rengeteg munkával jár, ráadásul a berni parlament tagjai hivatalosan nem alkalmaznak szakértő munkatársat, maguk készülnek otthon a szavazásokra.

Akinek viszont nincs ideje készülni, az kénytelen a parlamenti ülésterem előtti várócsarnokban rajzó lobbistákra támaszkodni. Minden képviselő két külsős személy parlamenti belépőjét támogathatja, s ha csalódnak bennük, meg is vonhatják belépési jogukat. (Ez történt most a Markwaldert átrázó Marie-Luise Baumann-nal.) A lobbisták nemcsak tanácsokkal láthatják el a képviselőket, hanem – időtakarékosságra hivatkozva – meg is írhatják interpellációikat. Ebben nem is lát senki kivetnivalót, a szabadelvű politikust azért marasztalják el, mert a kazah ügyben váratlanul nagy pénzek forognak, s olyan sem történt még, hogy a demokrácia mintaországában autokratikus rendszert pártoltak.

Kazahsztán alig leplezett háborút folytat azon politikusok ellen, akik egykoron a bebetonozott elnök, Nurszultan Nazarbajev közvetlen környezetéhez tartoztak, ám idővel nagyon meggazdagodtak, s ezzel is összefüggésben szembefordultak „jótevőjükkel”, ezért az ország elhagyására kényszerültek. Talán a leghírhedtebb volt közülük Rahat Alijev, a kazah államfő egykori veje, akit idén februárban egy bécsi börtönben gyanús körülmények között ért a halál. Alijevet az exapós végigkergette a világon, ügyvédekre, lobbistákra, keményfiúkra szórták kölcsönösen a milliókat. Nazarbajev igénybe vette a kazah ügyészséget is, amely gyilkosság vádjával próbálta a vizsgálat idejére önként börtönbe vonult Alijevet kiadatni Ausztriából.

Svájcnak is van kazah milliomosa, a rendkívüli ügyek egykori minisztere, Viktor Hrapunov, aki 2007-ben a feleségével együtt menekült Svájcba, százmilliókkal megrakodva. Ő valódi ellenzéki (ellentétben a Fényes Út párt vezetőjével, Peruasevvel), aki Barátunk, a diktátor címmel könyvet is írt Nazarbajevről. Ellene pénzmosás a kazah vád, a 2012-ben előterjesztett asztanai kiadatási kérelem teljesítését azonban Bern tavaly elutasította.

A vélhetően kazah ellenzéki forrásból származó elektronikus levélözönből további furcsaságok is felszínre kerültek. Két svájci parlamenti képviselő például Kazahsztánban vendégeskedett a helyzet tanulmányozására, és jól tartásuk a vendéglátóknak több mint 60 ezer frankba került. De az igazi döbbenetet a volt svájci nagykövet, Thomas Borer okozta, aki balhés amerikai felesége miatt korábban Németországban vált hírhedtté (HVG, 2009. május 2.). A diplomata már két éve ajánlgatta a szolgálatait Nazarbajevnek, és végre az idén „felvették”, a papírok szerint havi 30 ezer eurós tiszteletdíjat kap. „Nincs ebben semmi kivetnivaló – így Borer –, az ügyvédek sem csak ártatlan emberek érdekeit képviselik.”

FÖLDVÁRI ZSUZSA