Évtizedek óta nem sújtotta olyan hőhullám Indiát, mint az idén. Az utóbbi hetekben több mint 2200-an vesztették életüket a 45–50 fokos melegben, és az előrejelzések szerint legfeljebb e hét második felében lehetséges némi enyhülés a monszun megérkezésével. Az Indiát éltető és júniusban kezdődő esőzések azonban csak lassan, szeptemberre terítik be a legszárazabb, északi államokat. Tudósok szerint a klímaváltozás által különösen érintett kontinensnyi országban az átlaghőmérséklet növekedni fog a következő években, több államban a negyedével csökkenhet a munkateljesítmény. A forróság elsősorban a szegényeket, az idénymunkásokat és az időseket sújtja. Komoly gazdasági hatása lehet, ha a monszun – ahogy meteorológusok vélik – egyre bizonytalanabbá válik.
Az idei első negyedév GDP-növekedése azonban egyelőre nem ad okot aggodalomra. A 7,5 százalékos bővülés nagyobb volt a kínainál, és a leggyorsabb a nagy gazdaságok közül – a március végén zárult pénzügyi évben a növekedés 7,3 százalékos volt. Ha India tartani tudja ezt az ütemet, akkor tartósan lehagyhatja a lassuló Kínát, fő ázsiai riválisát. Mivel az infláció is csökkent, és közelít az 5 százalék felé, a központi bank kedden harmadszor is vágott, ezúttal 0,25 százalékponttal, 7,25 százalékra az irányadó kamaton. Ami a papírforma szerint tovább serkentené a növekedést.
Úgy tűnhet, hogy a tavaly májusban euforikus hangulatban megválasztott, piacbarát Narendra Modi kormányfő beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A reformokat ígérő miniszterelnök valóban több külföldi tőkét engedett a vasútépítésbe és a hadiiparba, és valamelyest csökkentette a bürokráciát. Mérséklődött az üzemanyagok ártámogatása, és liberalizálta a szénbányászatot, amely hatékonyabban működhet. De mindezt részben a szerencsének köszönheti, hiszen a hivatala elfoglalásakor hordónként százdolláros olajár az idén 50–60 dollárra csökkent. Mivel India a kőolajigényének 80 százalékát külföldről szerzi be, jelentősen csökkent az energiahordozó importszámlája. Ennek révén stabil maradt a költségvetés, és a rúpia is erősödni tudott.
Modinak nem szabad azonban elbíznia magát, a rá jellemző folyamatos politikai marketing visszaüthet. Barack Obama amerikai elnök januári újdelhi látogatására például hajszálvékony csíkos, sötét öltönyt készíttetett, és a csíkok helyére több százszor apró betűkkel a teljes nevét íratta: Narendra Damodardas Modi. A közvéleményt azonban nem bűvölte el a 16 ezer dolláros öltözék, amely nyolcszor annyiba került, mint az indiai éves átlagfizetés. Igaz, a kormányfő kapcsolt, és elárverezte a ruhát, a közel 700 ezer dollárnak megfelelő összeget pedig a szennyezett Gangesz folyó tisztítására ajánlotta fel.
Valami hasonló váltásra volna szükség a gazdaságpolitikában is indiai elemzők szerint, mivel a reformok valójában erőtlenek. Pedig Modi hindu nacionalista Bharatíja Dzsanata Pártja az alsóházban kényelmes abszolút többséggel rendelkezik, amire három évtizede nem volt példa. Két jelentős törvénytervezet – a szövetségi és állami áfarendszerről, valamint a földek kisajátításáról – még mindig a parlament előtt van, és bár várható, hogy az idén mindkettőt elfogadják, kérdés, mekkora engedményekkel. A kisajátítási jogszabály módosítása azért fontos, mert a földhiány miatt csúsznak a beruházások, viszont a termőterületek elvétele és nem megfelelő kompenzálása a mezőgazdaságból élőket ellehetetleníti.
A kormányfő tavaly szeptemberben nem véletlenül hirdette meg a nagyszabású Made in India programot, amelynek lényege, hogy az utóbbi két évtizedben főként a szolgáltatások révén szárnyaló gazdaságban a feldolgozóipar részesedése 2022-re elérje a 25 százalékot. Az arány jelenleg 18 százalék, ami gyakorlatilag a függetlenség 1947-es elnyerése óta nem sokat változott. A feldolgozóipar kétségtelenül rengeteg munkahelyet teremtene, és talán India meg is érett arra, hogy átvegye Kína globális ipari szerepét. A feldolgozóipar súlya általában akkor kezd nőni, ha az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson átlépi az évi ötezer dollárt, és addig tart, amíg el nem éri a 10 ezer dollárt.
Peking a maga részéről az idén a Made in China 2025 nevű stratégiáját jelentette be, hogy tíz éven belül a munkaintenzív helyett innovatív, csúcstechnológiájú gazdaságot teremtsen. Kérdés, hogy India képes lesz-e versenyezni a feldolgozóipari befektetési térképre felkerült új országokkal, például Vietnammal, Kambodzsával vagy Bangladessel. A kínai feldolgozóipar mérete egyébként tízszer nagyobb, mint az indiai, teljesítményben pedig 3 ezermilliárd dollár, ami másfélszerese a teljes indiai GDP-nek. Kínát a csökkenő és dráguló munkaerő készteti a váltásra, Indiát pedig a nem túl magasan képzett tömegek foglalkoztatásának kényszere.
Az indiai decentralizált demokrácia nem bizonyult hatékonyabbnak a kínai egypártrendszernél. Három évtizeddel ezelőtt a két gazdaság egy szinten állt, ma viszont a kínai GDP az ötszöröse az indiainak. Rendszerhibája lehet Indiának, amin nem sokat segít, hogy Modi személyében erős ember került a kormányfői székbe – vélik indiai közgazdászok. Szerintük változtatni kellene a rossz törvényeken, a nem elég hatékony szabályozásokon, át kellene alakítani az adórendszert, az oktatást, az egészségügyet, és fejleszteni a szűk keresztmetszetet jelentő infrastruktúrát. Bár Modi kormányát még nem rázta meg jelentős korrupciós botrány, mint az elődjét, de a megvesztegetés mindennapos gyakorlat, a behemót és korrupt bürokrácia továbbra is nagy gond – új cég bejegyzése például háromszor annyi időbe telik, mint egy fejlett országban.
Ezeket a problémákat nyilván nem lehet egy év alatt orvosolni, de a parlamenti többség ritka alkalmat – ahogy Modi fogalmazott: az életben egyszer adódó lehetőséget – teremtett. A kormányfő legyőzhetetlenséget sugárzó auráját máris kikezdte azonban, hogy pártja Újdelhiben, a szövetségi állami jogosultságokkal rendelkező szövetségi területen a februári választáson elszenvedte első súlyos vereségét: a helyi közgyűlés 70 lehetséges helyéből mindössze hármat szerzett.
KERESZTES IMRE
