Szíria pusztulása

Talán egy súlyos földrengéssel járna jól Szíria – élcelődött nemrég egy amerikai kommentátor, arra utalva, hogy természeti csapás esetén a nemzetközi közösség általában a bajba jutott ország segítségére siet. Az utóbbi évtizedekben egyetlen fegyveres konfliktus sem okozott annyi emberi szenvedést, mint a 2011 óta folyó szíriai polgárháború.

A legfrissebb adatok megdöbbentőek. A visszafogott becslések szerint is az eddigi halottak száma 220 ezer, ami – az áldozatok lakossághoz viszonyított arányát tekintve – a nyolcadik helyre helyezi Szíriát az utóbbi egy évszázad háborúinak emberveszteségi listáján. Ebben az összehasonlításban például az 1994-es ruandai népirtásban, Franciaországban az első, Németországban a második világháborúban, illetve a koreai és a vietnami katonai konfliktusokban haltak meg többen. De az otthonukból elkergetett vagy elmenni kényszerült menekültek számát tekintve Szíria – szintén a lakosság arányában – már az első helyen áll. Az ENSZ szerint a lakosság 43 százaléka, közel 12 millió ember vált otthontalanná, közülük négymillióan külföldre távoztak, a többiek az országon belül változtattak helyet.

Az ötödik évébe lépett szíriai harcokban az áldozatok fele civil, köztük több mint tízezer gyermek és majdnem hétezer nő. A várható élettartam 56 év alá csökkent az öt évvel ezelőtti 76-ról. Az orvosok nagy része külföldre menekült, a kórházak felét lerombolták, és felütötték a fejüket olyan fertőző betegségek, mint a gyermekbénulás. A lakosság négyötöde szegénységben él, közel kétharmada pedig a legmélyebb nyomorban, azaz napi egy dollárnak megfelelő összegből tengődik. Szíriából érkezik az Európába menekülők derékhada, hiszen az infláció elszabadult, az oktatási rendszer összeomlott, a gyerekek csak elvétve járnak iskolába, a munkanélküliség csaknem 60 százalékos. Az ország gazdasága több mint 200 milliárd dollárnyi kárt szenvedett eddig, a GDP 40 százalékkal, az 1980-as évek szintjére süllyedt.

A háború tovább folyik, a kormányerők az utóbbi hónapokban több súlyos veszteséget is elszenvedtek. Az Iszlám Állam (IS) Palmüra ókori romváros és a közeli település elfoglalása után tovább nyomul nyugat felé, elvágva az összeköttetést a Damaszkuszhoz hű erők ellenőrizte Homsz és az IS által körülvett Deir-ez-Zór között. Az IS már az ország több mint felét elfoglalta, igaz, ennek nagy része sivatag, de a szíriai kőolaj- és földgázforrások ott találhatók. Az al-Káidához közel álló, a Hódítás Hadserege nevű koalícióba tömörült, az IS dzsihádistái ellen is harcoló iszlamisták bevették Idlíb városát és a környékét, ami az utóbbi idők legsúlyosabb veresége Basar Asszad szír elnök rendszerének. Onnan továbbindultak nyugat felé, Latakia irányába, amely Asszad alavita kisebbségének tengerparti hátországa.

A Déli Front nevű lázadó szövetség Deraa tartományban foglalt el jelentős területeket, és az ottani front pikantériája, hogy az al-Káidához közeli iszlamisták egyes jelentések szerint némi segítséget kaptak Izraeltől. Az IS sejtjei jelen vannak ugyanis délen, ám Izrael a kevésbé rosszat választva inkább a helyi törzsekből álló iszlamista lázadókat tolerálja a zsidó állam által 1967-ben elfoglalt, majd annektált Golán-fennsíkot elválasztó tűzszüneti vonal túloldalán. Izrael és az al-Káida közös érdeke, hogy se az IS, se a Damaszkusz révén őt támogató Irán vagy a libanoni Hezbollah mozgalom ne vethesse meg a lábát a térségben. Az al-Káidához közeli szunnita lázadó csoportok – mint például a Dzsabhat al-Nuszra – nem intéztek támadást Izrael ellen, vagyis mintha jól értenék a geopolitikát. „Miért ne lenne az al-Káidának légiereje? Övék az izraeli” – viccelődött Asszad a Foreign Affairs amerikai külpolitikai szaklapnak adott idei interjújában.

A damaszkuszi rendszer újabb próbája lehet Aleppó, amelyet mind az IS, mind pedig a Hódítás Hadserege bevenni készül. Az IS célja, hogy megerősítse legfontosabb utánpótlási vonalait Törökország felé. Az IS a lázadó világi Szabad Szíriai Hadseregtől és a kurdoktól a határ keleti szakaszain vereségeket szenvedett el, mert ott jobban érvényesültek a szövetséges – jelesül amerikai és arab – légicsapások. Ezért a leckéből tanuló dzsihádista szervezet figyelme olyan területek felé irányul, ahol az amerikaiak aligha nyújtanak segítséget az iszlamista lázadóknak. Így a szíriai polgárháború logikája leegyszerűsítve úgy nézne ki, hogy az IS-t csak az Asszad-rezsim és a mérsékeltebb iszlamista lázadók közösen állíthatnák meg.

Már ameddig a damaszkuszi kormány képes lesz a túlélésre. A rezsim belső kohéziója recseg-ropog, a különféle titkosszolgálatok vezetői egymásnak estek, egyesek szerint a damaszkuszi kormányt már csak az a hit tartja össze, hogy megnyerhetik a háborút. De amint eltűnik ez az illúzió, az Asszad-rezsimnek vége, számos tisztviselő becsomagolt már, és készen áll a menekülésre. A hadsereg emberhiánnyal küzd, mert a lakosság tizedét számláló alaviták katonakorú férfijainak harmadát már megölték a harcokban, a szunnitákban pedig Asszadék nem bíznak.

A kormány lényegében adminisztratív feladatokat lát el, a katonai irányítást egyre inkább Irán és a Hezbollah veszi át. A damaszkuszi kormányerők gyengeségét az iráni félkatonai csoportok és a Teherán által Irakból, Pakisztánból és Afganisztánból toborzott síiták milíciái ellensúlyozzák, de kérdés, Irán meddig képes dollármilliárdokkal életben tartani damaszkuszi bábját. Nyugati diplomaták szerint ha Iránnak sikerül megállapodnia a nagyhatalmakkal az atomprogramjáról, kész lesz feláldozni Asszadot. A Londonban szerkesztett As-Sark al-Auszat szaúdi lap szerint ráadásul Asszad másik fontos szövetségese, Moszkva kivonta katonai tanácsadóit Szíriából, és már nem ragaszkodik Asszad hatalmának megmentéséhez.

Ám Asszad elnök bukása önmagában még messze nem jelentene megoldást. Ha a rezsim valamelyik másik figurája kerülne a helyére, az alavita rendszer akkor sem lenne erősebb. Ha viszont hirtelen omlana össze a kormány, és akár az IS, akár az iszlamista lázadók vonulnának be Damaszkuszba és az alavita enklávékba, az etnikai és vallási alapú mészárlások kockázata igen magas lenne.

KERESZTES IMRE