Berlini dilemmák

Marad-e Görögország az euróövezet tagja, vagy sem – a dilemmáról előbb Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke és Wolfgang Bosbach, a kereszténydemokrata unió (CDU) képviselője, a Bundestag belügyi bizottságának elnöke, utóbb Theo Waigel volt pénzügyminiszter a bajor CSU képviseletében, illetve Sarah Wagenknecht, a Baloldal párt most még csak helyettes, de ősztől várhatóan felelős frakcióvezetője vitatkozott újságírók, közgazdászok társaságában az ARD német televízióban. Nagyjából mindenki hozta a formáját, s megerősítette a hónapok óta kialakult megosztottságot. Miszerint a politikusok, a közgazdászok, a sajtó, a közvélemény egy része azt szeretné, hogy a görögök benn maradjanak az euróövezetben, a másik része szerint viszont elég volt, nincs értelme tovább pénzt tölteni a feneketlen hordóba, menjenek békével.

Utóbbi nézet leginkább a politikai jobboldal térfelén lelhető föl, hozzá csatlakoznak olyan neves konzervatív közgazdászok, mint a müncheni IFO intézetet vezető Hans-Werner Sinn professzor. Aki éppen hétfőn fejtette ki sokadszor, hogy nincs más megoldás, mint a görögök kilépése az euróövezetből, ami fájdalmas lesz ugyan, de csak a drachma visszaállításával és leértékelésével lehet talpra állítani a görög gazdaságot. A baloldali palettán nagyobb a segítőkészség, még akkor is, ha a Ciprasz–Varufakisz-duó húzásai még Schulzot is kiakasztották, aki a vitában ki is fakadt, mondván – magyarra fordítva –, neki is tele van a hócipője. De a görög kiválás beláthatatlan folyamatokat indítana el, amit felelősséggel nem vállalhat magára a politika, a baloldalhoz kötődő közgazdászok így az államcsőd következményeinek kezelése helyett konjunktúraprogram kidolgozását javasolnák.

A feltételes mód az összes álláspont mellé odatehető, mert végső soron azon múlik a német álláspont, hogy Angela Merkel kancellár mit mond. Az utóbbi hetekben több németországi elemző is azzal foglalkozott, vajon milyen mértékű a Merkel és pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble közötti nézeteltérés, van-e tényleges konfliktus. Miután pedig Merkel a görög válság kezelését saját hatáskörébe vonta, több lap már azt latolgatta, lemond-e a pénzügyminiszter. Elhamarkodott dolog volna ilyesmit feltételezni. A görög kérdés „legfontosabb kancellári ügyek” közé emelése azt mutatja, hogy Németország számára valóban sorsdöntő az eurózóna egyben tartása – másrészt világos, hogy egy pénzügyminiszter mindig szigorúbban veszi a számokat, mint a politikai-történelmi hatásokra is figyelő kormányfő.

Van viszont egy dolog, amiben majdnem teljes az egyetértés a német politika minden szintjén. Ez pedig a második világháborús német kötvények visszafizetésének elutasítása. Bár az idén márciusban már az is megjelent, hogy kamatokkal együtt mintegy 11 milliárd euró járna vissza a görögöknek, erről ma teljes a csönd. Illetve egy hamburgi házaspár kiszámolta, mennyi jutna ebből rá, és befizette egy görög kisváros jótékonysági alapjába.

WEYER BÉLA / BERLIN