Kultúrák keresztútján

Kis-Ázsia, azaz Törökország nyugati partvidéke és az Égei-tengeren lévő közeli szigetvilág már az i. e. VIII–VII. évezredben is lakott volt – derül ki az izmiri régészeti múzeum állandó kiállításából. A térség több jelentős ókori civilizáció otthonának vagy bölcsőjének számít, ahol szinte történelmi tapasztalattá vált a különféle népek vándorlása, megjelenése vagy épp eltűnése. A kőkori, majd a bronzkori közösségek után, i. e. 1500 körül a térség a közép-anatóliai Hettita Birodalom befolyása alá került, amely méltó ellenfele volt az óegyiptomi birodalmaknak, így például II. Ramszesz fáraóénak is. Az úgynevezett tengeri népek pusztításai következtében i. e. 1300-tól kezdődött az anatóliai „sötét kor”. Majd háromszáz évvel később létrejött az egyik első görög település, Szmirna, amelynek egykori helye a mai Izmirben található.

A város a maga szülöttének tekinti Homéroszt, aki az i. e. VIII. században élt, és akit az Iliász és az Odüsszeia szerzőjének tartanak. A görög költőt még vagy hat másik város is a magáénak vallja, de a legvalószínűbb, hogy Szmirnában vagy a közeli Hiosz szigeten látta meg a napvilágot. Hellász alapító törzseinek egyike, a jónok – akiknek civilizációja az i. e. VII. és VI. században élte fénykorát – virágzó városokat hoztak létre Kis-Ázsiában és a szigeteken, így például Epheszoszt, Milétoszt, Szamoszt, Hioszt. Az írást igen elterjedten használták, építészetük messze földön híres volt. Az ókori világ hét csodájából kettő is errefelé épült: a Lüdia befolyása alatt álló Epheszoszban Artemisz temploma – amelynek még az ókorban újjáépített változatából megmaradt oszlopdarabjai ma is láthatók Selcuk török város határában –, illetve Bodrum török kikötőváros területén a halikarnasszoszi mauzóleum, amelyet már a perzsa időkben emeltek.

A kis-ázsiai görög poliszok zömét az i. e. VI. századtól előbb a lüdök, majd a perzsák foglalták el, hogy aztán némelyikük az i. e. IV. században Nagy Sándor uralkodása alatt, majd pedig a Római Birodalom keretein belül élje újabb virágkorát. A rómaiak idején újra jelentőssé vált Szmirna, Pergamon és Epheszosz, utóbbi az I. és a II. században Róma után a birodalom második legnagyobb városa volt. Epheszosz a kor egyik legmodernebb településének számított, fürdőkkel, vízvezetékekkel, éjszakai közvilágítással. Kis-Ázsia „bankjaként” nemcsak a kereskedelemben és a pénzügyekben játszott jelentős szerepet, de a Celsus görög filozófus emlékére emelt könyvtár, illetve a becslések szerint benne őrzött húszezer tekercs révén a kultúra és a tudomány fellegvárának is tekintették. A város a korai kereszténység időszakában is komoly szerepet kapott, az új vallás egyik első jelentős közösségét adta, Pál apostol éveket töltött Epheszoszban, és János itt írta meg evangéliumát.

A középkorban a Bizánci Birodalom és a szeldzsuk törökök háborúztak a térségért, váltakozó sikerrel. Szmirnából a XIV. századi török hódítás után lett Izmir. De a harcokba bekapcsolódtak genovai és mongol katonák is, majd a régió a XV. században oszmán fennhatóság alá került. Izmir jelentős, soknemzetiségű kereskedelmi központtá vált, görög, örmény és zsidó közösségekkel. Az első világháború után felbomlott Oszmán Birodalom kis-ázsiai részét a sévres-i békeszerződés Görögországnak ítélte, a görög hadsereg pedig el is foglalta Izmirt. A török függetlenségi háborúban azonban 1922-ben visszavették a várost, majd egy évre rá a lausanne-i békeszerződés alapján megszületett a világi Török Köztársaság. Lakosságcserék révén Izmir és szinte egész Anatólia görög közössége az Égei-tenger szigeteire vándorolt, míg azok török lakói Kis-Ázsiába költöztek. Az Izmirért folyó csaták jelentős szerepet játszottak a XX. századi görög–török ellenséges érzelmek elmélyülésében. Mára azonban javult a helyzet, török turisták – vízummal – előszeretettel kirándulnak a szomszédos görög szigetekre, például Bodrumból Kószra, ahol többek között Hippokratész, a nyugati orvoslás alapítójának tekintett ókori görög orvos is született.