„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa arra szólította fel kedden Andrzej Duda lengyel államfőt, hogy ne írja alá a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely ellen Lengyelországban és külföldön is sokan tiltakoznak.
A lett biztos, Nils Muiznieks azt írta az Európai Uniótól független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács weboldalán közzétett felhívásában: a lengyel parlamentben múlt héten elfogadott módosítás közvetlen kormányzati ellenőrzés alá vonná a közmédiát azzal, hogy a közrádió és köztévé vezetőit ezentúl a kincstárügyi miniszter nevezné ki.
Ez nem felelne meg annak az alapelvnek, amely szerint a közszolgálati médiának mentesnek kell lennie a politikai vagy gazdasági befolyástól.
Nils Muiznieks szerint a sietve előterjesztett és megszavazott törvénymódosítást társadalmi vitának kellett volna megelőznie, mert ez egy demokratikus társadalomban elengedhetetlen a sajtószabadságot érintő, ilyen nagy fontosságú változtatásoknál.
Hétfőn négy nemzetközi újságírói szervezet panaszt tett az Európa Tanácsnál a lengyel közmédia tervezett átalakítása miatt. Szerintük veszélybe sodorná a média függetlenségét az új szabályozás, amely azonnali hatállyal megszüntetné a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetőségének mandátumát.
A törvénymódosítás hatályba lépése előtt még szükség van Andrzej Duda lengyel államfő jóváhagyására is.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.