szerző:
MTI / hvg.hu

Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be a farsangi utcai mulatságok idejére Kölnben, hogy megelőzzék az esetleges újabb erőszakot. A tavalyi több mint a kétszeresére emelik a rendőrök számát és különleges védett övezeteket alakítanak ki a belvárosban. A város vezetői hétfőn ismertették a terveket.

A február 4-től 10-ig tartó karneváli szezon legnagyobb rendezvényeire több mint 2000 rendőrt vezényelnek az utcákra, a mentők, tűzoltók és segélyszervezetek pedig további csaknem 900 emberrel dolgoznak majd a csütörtök esti, a vasárnapi és hétfői tömegrendezvényeken. Munkájukat több mint 400 közterület-felügyelő és 10 tolmács támogatja.

A jelmezes felvonulásokon egymillióan vehetnek részt, és a városvezetők arra törekszenek, hogy a hagyományok megőrzése mellett gondoskodjanak a biztonságukról. A hatóságok nem tűrnek el semmiféle rendbontást, az agresszív részegekkel szemben éppen olyan határozottsággal intézkednek majd, mint a zsebtolvajokkal és azokkal a férfiakkal szemben, akik nem hajlandóak elfogadni, ha egy nő nemet mond – ígérte Jürgen Mathies, a kölni rendőrség vezetője.

Az esetleges rendbontóknak, erőszakoskodóknak 400 férőhelyet alakítottak ki rendőrségi fogdákban. Az utcai mulatságok helyszínéről csaknem ötven embert kitiltottak, köztük ismert észak-afrikai zsebtolvajokat, motoros bandák tagjait és olyan embereket, akik az utóbbi években erőszakos cselekményeket követtek el a karneváli rendezvényeken.

Jürgen Mathies elmondta azt is: konkrét terrorfenyegetettségről nem tudnak, de arra számítanak, hogy karneváli szezonban magas lesz az elméleti, "absztrakt fenyegetettség".

Henriette Reker főpolgármester arról beszélt: száz százalékos biztonság nem létezik ugyan, de a rendőrség ezúttal első osztályú munkát végez majd. A biztonságérzet nagyon fontos érték, és Köln vezetése mindent megtesz azért, hogy biztonságban is érezhesse magát mindenki és soha többé ne forduljon elő mindaz, ami szilveszter éjjel történt – tette hozzá.

Az esti, éjszakai mulatságok alatt a városban 30 erősen kivilágított és védett övezetet alakítanak ki. Kiterjesztették a térfigyelő rendszert is, így nemcsak a belvárosban, hanem valamennyi pályaudvaron és metróállomáson működnek biztonsági kamerák, a karneválozókat Kölnbe szállító 130 különvonaton pedig megerősítik a biztonsági szolgálatot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Létszámracionalizálás, így nevezik finoman 10 ezer ember kirúgását?

Létszámracionalizálás, így nevezik finoman 10 ezer ember kirúgását?

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Elnökválasztás Ukrajnában és Észak-Macedóniában

Elnökválasztás Ukrajnában és Észak-Macedóniában

Ketten megsérültek, amikor egymásba futott két autó Zuglóban

Ketten megsérültek, amikor egymásba futott két autó Zuglóban

Újabb robbanás történt Sri Lankán

Újabb robbanás történt Sri Lankán

Mindkét irányból tilos volt a behajtás, nem érdekelte, meghalt az utasa

Mindkét irányból tilos volt a behajtás, nem érdekelte, meghalt az utasa