szerző:
MTI

A menekültválság miatt ugyan a Fidesz támogatottsága jóval ötven százalék fölött mozog, ám az elégedetlenség hirtelen láthatóvá vált a tanárok által – írta az osztrák Die Presse, az utóbbi másfél év legjelentősebb kormányellenes tüntetésének nevezve a szombati demonstrációt.

A semmiből jött Orbán-ellenes felkelés címmel írt a hétvégi budapesti pedagógustüntetésről a Die Presse című osztrák lap hétfői száma.

A szerző szerint a csalódott tanárok "csatornaszerűen összegyűjtik a polgárok felgyülemlett dühét", és a tüntetés "hirtelen veszélyes lett a kormány számára". 

©

Az utóbbi másfél év legjelentősebb kormányellenes tüntetése volt a szombati – jegyezte meg a cikkíró, hozzátéve, hogy az átlagosnak induló pedagógusdemonstráció igazi tiltakozáshullámot indított be. 

A menekültválság miatt a kormány számára ugyan kedvezőek a közvélemény-kutatási adatok, a Fidesz támogatottsága jóval ötven százalék fölött mozog, ám az elégedetlenség hirtelen láthatóvá vált – állapította meg a szerző. Úgy vélte, hogy a Klik ugyan "bürokratikus szörny", azonban a túlzott központosítás vádja a kormány, a hatalom és a közigazgatás centralizációjáról is szól. 
   

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
20 perc játékmenet: ilyen mozgásban a Diablo 4

20 perc játékmenet: ilyen mozgásban a Diablo 4

Kizártak az Oscar-versenyből egy osztrák filmet, mert túl sok benne az angol szöveg

Kizártak az Oscar-versenyből egy osztrák filmet, mert túl sok benne az angol szöveg

India kijelölte az új úti célt: irány a Vénusz!

India kijelölte az új úti célt: irány a Vénusz!

A német autóóriások a szívükhöz kaptak a Tesla berlini terve miatt

A német autóóriások a szívükhöz kaptak a Tesla berlini terve miatt

Elloptak egy győri érmegyűjteményt, hamisítványokat állítottak ki helyette

Elloptak egy győri érmegyűjteményt, hamisítványokat állítottak ki helyette

Gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben

Gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben