Iszlamizmusellenes felvonulást tiltott be a rendőrség Brüsszelben biztonsági okok miatt

Egy iszlamisták elleni demonstrációt biztonsági okokra hivatkozva betiltottak a belga hatóságok a brüsszeli terrortámadások miatt.

  • MTI MTI
Iszlamizmusellenes felvonulást tiltott be a rendőrség Brüsszelben biztonsági okok miatt

Visszavonták a belga hatóságok a brüsszeli terrorcselekményekre válaszul szombatra tervezett és egy szélsőjobboldali csoport által népszerűsített felvonulás megrendezésére vonatkozó engedélyüket, mivel attól tartanak, hogy a demonstráció kockázatot jelenthet a közbiztonságra – közölte szerdán késő este a belga fővárosi régió önkormányzata. A hatóságok tájékoztatása szerint a következő hét végére tervezett további tiltakozó megmozdulásokra sem adtak engedélyt.

A szombati felvonulást a "Generation Identitaire" nevű, francia szélsőjobboldali csoport hirdette meg. Internetes oldalakon a "Hadd dobjuk ki az iszlamistákat!" szlogent használva terjesztették a rendezvény hírét, és hozzátették, hogy "a gyertyák és gyászfelvonulások ideje lejárt".

A demonstráció helyszíneként a brüsszeli iszlamisták fellegvárának számító Molenbeek negyedet jelölték meg. A tavaly novemberi, 130 halálos áldozattal járó párizsi merényletek egyik kitervelőjét, Salah Abdeslamot ebben a negyedben fogta el a belga rendőrség mindössze néhány nappal a brüsszeli terrortámadásokat megelőzően.

Előző hét végén mintegy négyszáz, fekete ruhát viselő szélsőjobboldali zavarta meg a terrorcselekmények áldozataira emlékező békés felvonulást a belga főváros központjában. A kivezényelt rendőrök vízágyút vetettek be a tömeg feloszlatására. A rendzavarást Charles Michel belga kormányfő is elítélte.

A két helyszínen – a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metrómegállóban – végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.