Egyetemes mindentudás

Középen egy magas torony, körben pedig a centrum felé nyitott, hátulról megvilágított és csak ráccsal elválasztott cellák. Az őrök a toronyban ülnek elsötétített üvegek mögött, és a foglyok nem látják, mikor néznek éppen rájuk. Úgy érzik, folyamatos megfigyelés alatt vannak – ilyennek képzelte el az ideális börtönt a XVIII. század végén az angol filozófus, Jeremy Bentham. Egyre inkább ilyennek látják világszerte a hétköznapokat a jogvédők, akik attól tartanak, hogy az államok egyfajta öncenzúrát kényszerítenek a polgárokra. Az emberek önként fogják vissza politikai aktivitásukat, mert attól félnek, az állam túl sokat tud róluk, és kész visszaélni az összegyűjtött információval.

Sokat tudna mesélni az állam túlzott hatalmáról és érzéketlenségéről a holland Ron Kowsoleea és családja is. Az Amszterdam közelében élő férfi személyi adatait ellopta egykori iskolatársa, és a hatóságok több mint egy évtizeden át folyamatosan zaklatták a kábítószer-kereskedelemmel jogtalanul vádolt polgárt. Még az is előfordult, hogy 35 rendőr tört be hozzájuk éjnek évadján. A hatóságok végül elismerték a tévedést, de már későn, a perekre kényszerült Kowsoleea elvesztette az állását és az otthonát is.

Az információgyűjtés és a különféle adatbázisok törvényes, illetve szabálytalan összekapcsolásának az ügye különösen fontos manapság. A valóban növekvő terrorveszélyre hivatkozva a világ legtöbb országában a kormányok minden törvényesnek tűnő eszközt megragadnak a titkosszolgálatok jogköreinek bővítésére. Nagy-Britanniában, ahol ugyancsak fontolgatják a titkos adatgyűjtés szabályainak lazítását, nagy figyelemmel kísérik például azt a magyarországi vitát, amelynek során a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Szabó Máténak, a TASZ jogvédő szervezet szakmai igazgatójának, Vissy Beatrix egyetemi oktatónak és Majtényi László jogászprofesszornak adott igazat a múlt héten. A magánszemélyként fellépő szakértők azt kifogásolták, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyelést. A beadvány szerint az állampolgári jogok csak akkor nem sérülnek, ha az ilyen tevékenységre a végrehajtótól független döntéshozó ad felhatalmazást. A strasbourgi ítélet azt jelenti, hogy Magyarországnak meg kell változtatnia a titkos megfigyelést szabályozó törvényt.

Az államok világszerte taktikát változtatnak a megfigyelésben. Egy-két évtizeddel ezelőtt csupán azt követték, aki valamiért gyanús volt. Most – kihasználva az okostelefonok és egyéb technikai eszközök adta lehetőségeket – mindenkiről minden lehetségest összegyűjtenek, és legtöbbször csak utólag, bűncselekmény vagy terrortámadás után veszik elő az adatokat. A gyűjtés méreteit mutatja, hogy a brit Government Communications Headquarters (GCHQ) nevű brit felderítő szervezet az Egyesült Királyság területére belépő adattovábbító kábelek megcsapolásával naponta 600 millió telefonbeszélgetést és több milliárd e-mailt, illetve internetes bejegyzést regisztrál. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) pedig a PRISM nevű internet-ellenőrző programmal a közösségi oldalakat használók közötti kapcsolatrendszert elemzi, és figyel több száz millió embert.

A gyűjtögetésben nem csak közvetlenül vesznek részt a titkosszolgálatok, az államok sokszor előretolt bástyaként használják az önkormányzati vagy magánvállalatokat. Sok európai városban a tömegközlekedési eszközökön hang- és képfelvételeket készítenek, az utcákon térfigyelő kamerák pásztázzák a közterületeket. Hollandiában több alkoholüzletben csak úgy lehet tömény italt vásárolni, ha a vevőjelölt videós kapcsolatban bizonyítja, hogy elmúlt már 18 éves. Az esetleges bűncselekmények után a felvételek visszakereshetők, és azokat a rendőrség is használhatja. A mobil- és internetszolgáltatóknak hosszú ideig meg kell őrizniük a forgalommal kapcsolatos adatokat, a kormányok pedig a kulisszák mögött arra próbálják kényszeríteni a távközlési vagy internetes cégeket, hogy szolgáltatásaikban nyissanak „hátsó ajtókat”, ahol a hatóságok nyomon követhetik a bűnelkövetőket, illetve a valamilyen okból megfigyelt személyeket.

A vállalatok, miközben ellenállnak – hiszen nem érdekük, hogy korlátlanul engedjék garázdálkodni a titkosszolgálatokat, mivel ez a felhasználók bizalmának elpárolgását okozná –, maguk is serényen gyűjtik az adatokat. És nem csak a fogyasztási szokásokkal kapcsolatos információkat. Strasbourg például a napokban hozott egy olyan ítéletet, amely egyszerre két fronton is korlátozza a magánszemélyek jogait. Egy romániai munkavállaló esete kapcsán egyrészt megerősítette, hogy a munkaadóknak – világosan meghatározott szabályok szerint – joguk van nyomon követni az alkalmazottak világhálós tevékenységét. Másrészt azt is megállapította, hogy a romániai munkavállaló magánélethez való jogát a román állam sem sértette meg, hiszen az ország jogrendjében megvannak az esetleges jogsértések kezelésére alkalmas intézmények. A felperes szerint az államnak kellett volna megvédenie őt a vállalattal szemben.

A kutakodási kedvnek a szabályozó hatóságok és a jogvédők szabhatnak határt, akik az NSA-ból kiugrott amerikai kiszivárogtató, Edward Snowden által elmeséltek miatt élénkültek fel. Az EU-ban december közepén fogadták el a várhatóan 2017-ben életbe lépő új adatvédelmi szabályok alapjait. Brüsszel ígéretei szerint az 1995-ös első szabályozáshoz képest javulni fog az adatvédelem színvonala, és a polgároknak több beleszólásuk lesz abba, ki és miként kezeli a személyes információkat. Az egyik újdonság: a polgároknak joguk lesz arra, hogy elfelejtsék őket. Ha nincs legitim indok az adatok megtartására, akkor azokat az adott személy kérésére törölni kell az adatbázisokból.

NÉMETH ANDRÁS