Már 2015 elején tapasztalhattam az orosz emberek ellenségességét a NATO-tagállamból érkezettekkel, pontosabban velem szemben. Az EU és az USA szankcióinak hatására, amely a közháziasszonyok életét is megkeseríti, a legendás orosz szívélyesség úgy elillant, mint a kámfor. Éppen a transzszibériai vasúton utaztam oda-issza összesen tizenkét napig a kupék nélküli harmadosztályon, ahol igazán megérezhettem a láthatatlan magas falakat, amelyeket a helyiek húztak fel közénk. Itt majdnem minden esetben, miután kiderült, hogy magyar vagyok, vagyis „én küldöm Ukrajnába a tankokat az oroszok ellen”, utastársaim elfordultak tőlem, nem úgy a vasúti rendőrség, amely mindkét úton nagy figyelemmel volt irányomba.

Időközben Oroszországban újabb lendületet kapott az Amerika-ellenesség szítása, amelynek sok évtizedes hagyományai vannak, illetve a 3. világháborúval való riogatás. Egyre erősebb a nacionalista és a patrióta hangulatkeltés és hatása mind jobban érezhető. Ráadásul negyedszázada nem látott magasságokba emelkedett a katonai költségvetés, hiszen meghaladta a 80 milliárd dollárt, az orosz GDP 4,2 százalékát. Ettől a fegyverkezési ütemtől sem az alacsony olajár, sem a Krím bekebelezése miatt bevezetett nemzetközi szankciók nem tántorították el Vlagyimir Putyin elnököt.

Mindenütt hasonló képet fest Oroszország északi és távol-keleti lakott partvidéke. A szovjet idők öröksége.

Erdélyi Eszkimó Péter

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentése szerint 2018-ra katonai bázis épül Csukcsföldön, a tervezett helyét nem hozták nyilvánosságra, de valószínűleg a Nagy Diomede-szigeten (oroszul: Ratmanov-sziget) valósul meg. A katonai szakértők szerint a támaszpont megépítése már régóta esedékes, hiszen itt, Oroszország legkeletibb tartományában a ’90-es évek közepéig nem csupán a polgári, de a katonai világ is összeomlott. A ’80-as évek közepétől az ismert nemzetközi egyezmények, vagy később, a Szovjetunió szétbomlását követően egyszerűen anyagi okok miatt itt is felszámolták, vagy legalábbis nem fejlesztették a katonai támaszpontokat.

Nem szabad elfelejteni, hogy Csukcsföld olyan határvidéke a birodalomnak, amely az oroszok legnagyobb ellenségével, az Amerikai Egyesült Államokkal néz farkasszemet. Ráadásul Alaszkában komoly katonai bázist építettek ki még 1940-ben az amerikaiak, ezt, a rakétavédelmi rendszerrel is ellátott Elmendorf–Richardson Légitámaszpontot több hullámban fejlesztette az USA. Mivel az említett katonai bázist szoros együttműködés köti a hatalmas haderőt képviselő Csendes-óceáni haditengerészeti flottával, ezért Moszkva úgy ítélte meg, hogy az USA katonai veszélyt jelenthet keleti területeire és itt az idő az ellenlépésre.

Orosz katonai megfigyelőtorony áll a több ezer éves eszkimó Uelen halászfalu fölött. Ez Oroszország legkeletibb települése.

Erdélyi Eszkimó Péter

A Csukcs Autonóm Körzetről érdemes megjegyezni, hogy gyéren lakott hatalmas tartomány, és igen rossz éghajlati viszonyok jellemzik. A hazánknál több mint hétszer nagyobb, 721 ezer négyzetkilométernyi területet, mindössze 51 ezer ember lakja, ráadásul a rendkívül kemény tél akár 10 hónapig is eltarthat. Az említett körülmények miatt határai nem, vagy alig ellenőrizhetőek, ezért különleges szabályozások vonatkoznak a lakosaira és az ide érkező vendégekre.

Ha Alaszkát „határok nélküli államnak” nevezik, akkor Csukcsföldet bátran hívhatjuk „senkiföldjének”. Erre elég bizonyíték az interneten kérkedő orosz, kínai, koreai és más szökevények történetei, akik egybehangzóan arról tesznek tanúbizonyságot, hogy minden kitartó férfi képes átevezni, vagy motoros csónakkal átsiklani a Bering-szoroson Oroszországból „a szabadság és a lehetőségek országába”. Joseph Havanese backbacker például egy nap alatt evezett át Alaszkába, az orosz turistaboltban 650 dollárért vásárolt felszerelésével úgy, hogy közben nem találkozott élő emberrel. Szellemesen értékeli az Alaszkai határhelyzetet az alakanuki Pit Bogarsky: „egyesek nem tudják, hogy mi történik Alaszka határain, mások pedig inkább hallgatnak róla”.

A rendszerváltást óta az őslakosság ismét űzheti a hagyományos bálnavadászatot, amely nem csupán megélhetésének alapja, de önazonosságának fontos része is egyben.

Erdélyi Eszkimó Péter

Visszatérve a különleges szabályokra, kiemelendő, hogy ide, a Csukcs Autonóm Körzetbe az orosz állampolgárok is csak külön meghívóval léphetnek be. Anadir repülőterére megérkező utasszállító gépeken az embernek előbb meg kell várnia, amíg a fedélzetre érkező határőrök átvizsgálják minden utazó okmányát, meghívóját, csak azután szállhatnak le. A hiánytalan okiratok megléte azonban nem jelenti azt, hogy szabadon utazgathatnak a tartományban, mert minden egyes településre külön meghívóval kell rendelkezniük, amely dokumentumot a be- és kiutazáskor egyaránt ellenőrzi, illetve bélyegzővel hitelesíti a helyi rendőrség, vagy katonaság képviselője.
Csukcsföld védelmét eredetileg a 14. hadsereg látta el, amelyet 1945-ben Sztálin személyes parancsára hoztak létre a két amerikai atombombatámadás okán, hiszen a légitámadásokat a generalisszimusz inkább politikai mintsem hadászati jelentőségűnek értékelte. Moszkvában attól tartott a katonai vezetés, hogy az erőfölényben lévő amerikai hadiflotta könnyen elfoglalhat egy csukotkai öblöt, ahol repülőteret hozhat létre és ezzel az atombombákat hordozó repülőgépeivel sok száz kilométerrel közelebb kerülhet az orosz városokhoz, illetve a katonai objektumokhoz. A 14. összfegyvernemi gárdahadsereg több ponton állomásozott, parancsnoksága a Provigyenyije település melletti Emma támaszponton volt 1991-ig, amikor kivonták a szovjet haderő állományából.

Télen Csukcsföldön kutyafogattal, motorosszánnal, vagy lánctalpas csapatszállítóval lehet közlekedni. (A fenti címlapképen a szerző.)

Erdélyi Eszkimó Péter

Évtizedeken át a 99. Gépesített Lövészhadosztály őrizte a Csukcs-tengerparton lévő rakétatámaszpontokat, valamint a stratégiai fontosságú anadiri repülőtéret. A gorbacsovi peresztrojka szelei azonban elfújtak mindent, a rakétatámaszpontokat és a „lefagyasztott hadosztályt”, vagyis a 99. Gépesített Lövészhadosztályt is. A Gudim település melletti Anadiri1 bázis kaszárnyáját 2002-ben számolták fel végleg (fotó 1.). Jelenleg Oroszországban sehol nem létezik partvédelmi hadosztály. A hadsereg csupán 2014-ben tért vissza Anadirba és kezdte meg a helyőrség felállítását.   

A fegyverkezés újabb lendületét vajmi kevesen bírálják nyilvánosan Oroszországban, hiszen a politikai ellenzék szinte teljesen összezsugorodott, elveszítette erejét, a sajtó nagy része pedig elnöki felügyelet alatt áll. Az egyedüli szabad orgánum az internet. Gunnerminer felhasználó például azt írja, hogy „építeni, elhagyni, lerombolni, újjáépíteni, építeni, elhagyni, lerombolni, újjáépíteni, csak gazdag országok engedhetik meg maguknak és az a rengeteg pénz, amely a hadászatra fordítódik, egészen más színvonalú életminőséget nyújthatna az oroszországi polgárok számára, ha rájuk költenék”. Boandch pedig így fogalmaz: „tizenöt éve tüntették el az Anadir melletti 99. hadosztály maradványait és minden tankot elsüllyesztettek a Smidt öbölben. Tehát megint ugyanarra a gereblyére lépünk”.