Börtönbe vonult Tayyip Erdogan, és az Isztambultól északnyugatra lévő Pinarhisar városka fegyintézetébe kétezer autóból álló konvoj kísérte. Tíz hónapos büntetését két fellebbviteli eljárás is pénzbírságra változtatta, de a harmadik jogerős ítélet végül 120 napi elzárás lett. Erdogan bűne az volt, hogy egy versidézet felolvasásával „valláson alapuló gyűlöletet keltett”. Úgy fest, mintha az elnöki székben ülő Erdogan már nem emlékezne arra az Erdoganra, aki Isztambul egykori főpolgármestere volt, és aki majd két évtizeddel ezelőtt a hadsereg által támogatott világi hatalom túlkapásának lett az áldozata. Ma a szabad sajtó került az Erdogan képviselte hatalom hálójába, és a legnagyobb példányszámú napilap, a Zaman (Idő) szerkesztőségének rendőrségi lerohanásával újabb állomásához érkezett a média elleni törökországi hadjárat.
A 650 ezres példányszámú, a kormánnyal szemben egyre kritikusabb Zaman és angol nyelvű változata, a Today's Zaman szerkesztőségét elfoglalták, számos szerkesztőt menesztettek. Mégpedig annak alapján, hogy a bíróság úgy ítélte meg, az újság „terrorszervezetet támogat, és együttműködik a kormány megbuktatására irányuló kísérletekben”. A főszerkesztőt is elküldték, és a lap a múlt hét elején már a kormányt bíráló cikkek nélkül jelent meg – bőven lehetett viszont olvasni Erdogan érdemeiről. A Zamant kiadó Feza Media Grouphoz tartozó Cihan nevű hírügynökség is a hatósági elnyomás áldozata lett. Tavaly októberben hasonló támadás érte a Koza Ipek Media Group kiadót, amelynek két tévéállomása és két újságja végleg elhallgatott.
A bírósági végzésben a terrorizmusra utalás azt jelenti, hogy Erdogan és köre azzal vádolja egykori szövetségesét, az USA-ban száműzetésben élő Fethullah Gülen vallási vezetőt, hogy alá akarja ásni a jelenlegi ankarai kormány működését. Kétségtelen, hogy a Feza kiadó közel áll Gülenhez, aki azonban cáfolja Ankara vádjait. A török hatóságok pedig gyakorlatilag minden ellenzéki vagy független orgánumot fenyegetnek. Tavaly például az ellenzéki és világi Cumhuriyet (Köztársaság) napilap főszerkesztőjét és ankarai irodavezetőjét tartóztatták le kémkedés és terrorizmus vádjával. A lap azzal haragította magára a hatalmat, hogy bizonyítékok alapján közölte: a török hírszerzés Szíriában harcoló iszlamista csoportoknak szállított fegyvert.
Gyakorta fizikai bántalmazás is éri az újságírókat. A tavaly novemberi parlamenti választás előtt a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ifjúsági tagozatához köthető huligánok a Dogan Media Group isztambuli irodáit támadták meg, ahol a liberális Hürriyet (Szabadság) és angol nyelvű változata, a Hürriyet Daily News, valamint a szintén liberális Radikal napilap szerkesztősége található. A Hürriyet egyik kolumnistáját az otthona előtt négy férfi támadta meg. Az ellenzéki Republikánus Néppárt egyik vezetője szerint csak tavaly 800 török újságírót rúgtak ki, csaknem 160-at vettek őrizetbe, és közel 240 sajtómunkás ellen indítottak pert. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi jogvédő szervezet 2015-ös jelentése szerint Törökország a 180 országból a 149. helyen állt a sajtó szabadságát nézve – Mexikó és a Kongói Demokratikus Köztársaság között.
A sajtó elnyomásának hátterében nemcsak a Gülen-mozgalom állhat, hanem az, hogy 2013-ban a média elkezdte piszkálni a kormány és az akkor még a miniszterelnöki székben ülő Erdogan, illetve családtagjainak korrupciós ügyeit. Sőt Isztambulban a rendőrség és az ügyészség sem maradt tétlen, amit az ankarai kormány azonnal az „igazságszolgáltatás puccsának” állított be. Erdogan és klikkje pedig azzal vádolta Gülent, hogy titkos hálózatokat, második államot hozott létre a sajtó, a rendőrség és a bíróságok berkeiben.
Mindez boszorkányüldözésbe torkollott a civil szféra ellen is, több ezer rendőrt, ügyészt, bírót és újságírót ellehetetlenítettek. Támadás érte a közösségi portálokat, 2014-ben hónapokra elhallgattatták a Twitter mikroblogot és a YouTube videómegosztót. A parlament törvénybe foglalta, hogy a kormány weboldalakat blokkolhat, és ellenőrizheti az internetezőket. Az igazságügyi minisztert a bírák kinevezését végző testület fölé helyezték. Az elnök megsértésének – négyévi börtönnel büntethető – vádjával közel kétezer ember ellen indult eljárás, amióta Erdogant 2014-ben államfővé választották.
Az elnök válasza: „sehol a világon nem szabadabb a sajtó, mint Törökországban”. Erdogan a jelek szerint nem tart attól, hogy visszaüt nemcsak a média, de a demokratikus alapok elleni támadás is. Pedig ezzel alááshatja első két kormányfői megbízatásának óriási eredményeit. Az idő tájt gazdasági és politikai reformjai révén Törökország a világ 17. legnagyobb gazdasága lett, polgári ellenőrzés alá került a hadsereg, a kurd kisebbség egyre több kulturális és nyelvi jogot kapott. De közel 14 évnyi kormányfői és elnöki ténykedés után Erdogan hataloméhsége csillapíthatatlannak tűnik. Az Oszmán Birodalom egykori dicsőségére vágyakozva azt reméli, hogy 2023-ban, a török köztársaság létrejöttének századik évfordulóján is ő lesz az elnök. De emlékezhetne, hogy az Oszmán Birodalmat részben saját súlya roppantotta meg, részben pedig külső hatalmak könnyű prédájává vált a reformra képtelen korrupt és alkalmatlan vezetői miatt.
Szomorú, hogy mindezt az EU is elnézi: tavaly például a választások utánra időzítette a török demokráciáról szóló jelentés közzétételét. A múlt héten pedig Brüsszel elvi megállapodást kötött Ankarával a menekültáradat megállításáról, cserébe vízummentességet és a csatlakozási tárgyalások folytatását ígérte. Az alku végső formába öntése lapunk megjelenése után várható – ha egyáltalán valóban megszületik a megállapodás –, de az EU részéről egyelőre nyoma sincs a komolyabb nyomásgyakorlásnak, amit pedig szorgalmazna például Matteo Renzi olasz miniszterelnök. Így pedig könnyen előfordulhat, hogy a Brüsszel (és Berlin) számára oly fontos menekültalkuért cserébe az EU szemet huny a demokrácia és a sajtószabadság törökországi lábbal tiprása fölött.
KERESZTES IMRE
