Nem vett szerencsés kezdetet az új líbiai egységkormány ténykedése, amelytől az öt éve káoszba süllyedt Líbia megmentését remélik. Már a testület „előőrsének” érkezése is kalandosra sikeredett. Miután a Tripoliban lévő önjelölt ellenzéki kormány nem engedte meg, hogy Fajez Szerradzs kijelölt miniszterelnök a féltucatnyi felbátorodott miniszterével repülőn jusson el a fővárosba, a kis csapat a blokádot kikerülve hajóval érkezett meg egy haditengerészeti támaszpontra. Bár az ellenzéki kormány közölte, beszünteti tevékenységét, a hatalomátadás lapzártánkig nem történt meg, és a nemzetközileg elismert, a keleti Tobrukban székelő másik jelenlegi kabinet pedig még csak nem is nyilatkozott arról, mikor oszlatja fel magát.
Pedig az ENSZ közvetítésével tavaly decemberben tető alá hozott megállapodás értelmében a két ellenlábas kormánynak le kellene mondania, hogy a harmadik végre megteremtse az ország egységét. Ám ha belátható időn belül nem kezdődik el a megbékélés, és mindhárom kabinet – így a Nemzeti Egység Kormánya, az önjelölt tripoli Nemzeti Megbékélés Kormánya és a 2014-ben demokratikusan megválasztott, de Tobrukba elűzött kormány – a helyén marad, akkor esélytelenné válik a kibontakozás. Ráadásul a két rivális mostani vezetés mögött parlamentek is működnek, a két hatalmi centrum pedig gyakorlatilag fegyveres csoportok laza szövetsége.
Sokan megkérdőjelezik az ENSZ „kommandós jellegű” tárgyalási taktikáját, amivel szinte kierőszakolta a megállapodást. Hónapokon át a szomszédos és békés Tunéziában zajlottak az egyeztetések, holott számos líbiai befolyásos politikai vezető nem is támogatta a folyamatot. Becslések szerint az országban kétezer fegyveres csoport tevékenykedik, hol önállóan, hol pedig más-más átmeneti szövetség tagjaként. Az alkut elsősorban a védtelen, fegyvertelen lakosság üdvözölte, mert elege van az anarchiából, az állami szolgáltatások gyengeségéből. Szerradzs kijelölt kormányfő egyúttal vagy tíz város vezetőinek támogatását is megszerezte, és két nagyon fontos intézmény is mögé állt: a 80 milliárd dollárnyi tartalékkal rendelkező központi bank és a nemzeti olajvállalat.
De az új központi kormány addig nem tud érvényt szerezni akaratának, amíg a vezetése alatt a legfontosabb fegyveres csoportok nem állnak össze valamiféle nemzeti erővé. Ennek legfontosabb feladata pedig az lenne, hogy szembeszálljon az ország közepén, Szirte kikötőváros környékén gyökeret vert Iszlám Állammal (IS). Az alternatíva könnyen az lehet, hogy a szíriaihoz hasonló dzsihádista gócpont alakul ki Afrika északi partján, Európához közel. Bár a jelenlegi líbiai fegyveres összecsapások még messze nem olyan hevesek, mint a szíriaiak, az észak-afrikai ország etnikai és törzsi megosztottsága jóval bonyolultabb hátteret jelent, mint a vallásilag és etnikailag szintén sokszínű Szíriában.
Miután 2011-ben az európai – főként francia és brit – légicsapások segítségével megbuktatták a 42 éve regnáló Moamer Kadhafi líbiai vezetőt, és utána eluralkodott a törvénytelenség, a nyugatiak az újabb katonai beavatkozást nyilvánosan kizárják. Barack Obama amerikai elnök a saját államfői tevékenységének megítéléséről a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban Líbiát nevezte a legnagyobb kudarcának. Szerinte helyes volt beavatkozni Kadhafi megbuktatása érdekében, de nem figyeltek oda, mi lesz utána. Emiatt bírálta Párizst és Londont is, sőt szokatlan módon személyesen David Cameront, mondván: az intervenció után más dolgok kötötték le a brit kormányfő figyelmét.
De a líbiai békefolyamat sikerének tétjét a nyugati hatalmak is érzékelik. Az USA, több európai ország és a NATO is fontolgatja a katonai opciót, különösen, ha az új kormány kéri. Olaszország és Nagy-Britannia felvetette egy ötezres katonai kiképzőegység küldését, ha elegendő fegyveres frakció áll az egységkormány mögé. Sőt egyes hírek szerint amerikai, brit és francia különleges erők már most is a líbiai terepen tartózkodnak, hogy együttműködjenek az IS-szel szemben harcoló törzsekkel. A washingtoni védelmi minisztérium pedig további több-tucatnyi IS-célpontot azonosított, és csak Obama parancsára várnak a csapásokkal.
Európa, de az USA számára is újabb komoly fenyegetés az IS líbiai térnyerése. Miközben Szíriában és Irakban valamennyire visszaszorulóban van a dzsihádista szervezet, 2015 februárja óta sikeresen olvasztotta magába Szirte és környéke elégedetlen lakosságának egy részét, és Líbia egyre vonzóbb a külföldi szélsőségesek számára is. A szervezet mögött állítólag már hatezer fegyveres áll, vagyis másfél év alatt megduplázta haderejét. Az IS vagy háromszáz kilométernyi partszakaszt ellenőriz, háborítatlanul furikázik a déli sivatagban az olajlelőhelyek, -vezetékek és -objektumok felé vezető útvonalakon. Mint egy biztonsági szakértő fogalmazott, az Iszlám Állam úgy burjánzik Líbia-szerte, mint a kiirthatatlan gyom gyökérzete.
Bár az IS a líbiai olajra még nem tudta rátenni a kezét, jövedelmét alapvetően emberrablásokból és csempészetből szerzi. Az állandó fenyegetése viszont elegendő arra, hogy az ország legfőbb bevételi forrása, a szénhidrogén mindenki más számára is elapadjon. A 2011 előtti napi 1,7 millió hordós olajtermelés mára 350 ezerre esett. Számos energetikai létesítményt leromboltak, többeket pedig klánok, fegyveres csoportok foglaltak el, sok esetben értelmetlenül, mivel ezek a frakciók még csak nem is tárgyalnak pénzről – magyarázta a német Der Spiegel hetilapnak egy vezető líbiai olajszakember, a neve elhallgatását kérve.
A működő olajlétesítmények védelme ráadásul többletkiadásokkal jár, így állítólag egy hordó olajon 20 dollár körüli a teljes költség, ami nem sok hasznot hagy a jelenlegi, 40 dollár alatti árak mellett. Az olajipar talpra állítása is létfontosságú az új kormány számára, hiszen az ágazatból a tavalyi 7 milliárd dolláros bevétel után az idén mindössze 4 milliárdot remélhet az állam, amelynek kiadása ennek a többszöröse. Vagyis a jegybank csodával határos módon megőrzött tartaléka 2017–2018-ra jelentős mértékben megcsappanhat.
A líbiai rendezésnek ugyancsak jelentős kérdése az a 2 millió líbiai menekült – durván a lakosságnak a negyede –, aki Egyiptomban, Tunéziában, az Egyesült Arab Emírségekben, Jordániában és Törökországban tartózkodik. Nagy részük Kadhafi rendszeréhez kötődött, ezért a békefolyamatba bevonásuk nélkül aligha térnek haza. 2011 óta több mint 300 ezer líbiai kelt át a Földközi-tengeren Európába, és ha az ország tovább süllyed a káoszba, újabb menekültválság indulhat. Ráadásul az EU–török alku nyomán elzáródó égei-tengeri útvonal helyett az embercsempész bandák máris újból erősítik jelenlétüket Líbiában. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az idei első negyedévben 17 ezer menekült érkezett Olaszországba, főként a líbiai partokról. De legalább százezer – többségében afrikai – migráns torlódott fel líbiai városokban és falvakban a behajózásra és a kedvezőbb időjárási viszonyokra várva.
KERESZTES IMRE
