Lech Walesát, a faluról Gdanskba került, kevéssé iskolázott fiatal munkást 1971-ben, nem sokkal azután, hogy a hadsereg a tüntető munkások közé lőtt és több száz embert megölt, minden valószínűség szerint tényleg beszervezte a titkosrendőrség. Erre ő maga is tett homályos célzásokat, és emlékezhetünk ezt bemutató jelenetekre Andrzej Wajda életrajzi filmjéből is. Eleinte adhatott olyan jelentéseket is, amelyekkel ártott másoknak, de egyre inkább rádöbbent arra, hogy rossz utat választott, és szembeszállt a hatalommal. Tartótisztjeinek mind többször bírálta a rendszert, azok pedig már jóval a kapcsolat formális lezárása, 1976 előtt panaszkodtak, hogy a „Bolek” fedőnevű ügynök használhatatlan.

Walesa ezután szállt be az illegális független szakszervezet szervezésébe, majd 1980-ban az országossá váló Szolidaritás elnöke lett. Megpróbálta a lehetetlent: a diktatúrában működtetni a hatalomtól nem függő szervezetet. Sokan megalkuvónak tartották emiatt, noha radikalizmusuk, ha győz, feltehetőleg tragédiával járt volna. A fénykorában 10 millió tagú Szolidaritás elnökét az 1981 végén bevezetett szükségállapot alatt fogva tartották, és többször megzsarolták, megfenyegették, megpróbálták pszichikailag összeroppantani, hogy támogassa az állampártot. Hiába. A 80-as években végig ő állt az ellenállás középpontjában, és döntő szerepe volt az 1989-es kerekasztal-tárgyalások létrejöttében, vagyis a békés rendszerváltozásban. 1990 végén pedig ő lett az új Lengyel Köztársaság első közvetlenül választott elnöke.  

AFP / DPA / MARKUS SCHREIBER

Kérdés: nem tette-e jóvá ifjúkori hibáját ezerszer mindazzal, amit később tett? Igaz, múltját illetően viselkedhetett volna bölcsebben is, de aki életében legendává válik, az nehezen szánja rá magát egy őszinte vallomásra. Walesa államfőként és később sokszor nyilatkozott zavarosan és ellentmondásosan egykori titkosrendőrségi kapcsolatairól, sőt végül megmakacsolta magát, és minden állítólag általa írt iratot hamisítványnak nevezett, amiből most már nem tud kikeveredni. Néhány hamis papír biztosan akadt, de a többség a grafológusok szerint nem az. Lech Walesa nehéz természetű, sok emberi hibával terhelt történelmi személyiség, akit 1995-ben már elutasítottak a választók, nem választották újra köztársasági elnöknek, mert nem volt jó elnök. Inkább viszályokat szított ahelyett, hogy pártok fölött álló államfőként működött volna.

De nem is erről van szó. A mai lengyel vezetőknek kapóra jött, hogy a tavaly meghalt Kiszczak tábornok, egykori belügyminiszter özvegye férje illegálisan otthon tartott hivatali iratait pénzzé akarta tenni. Ehelyett elvették tőle ezeket, és ez adott alkalmat az új vizsgálatra. Jaroslaw Kaczynski, az ország alkotmányos tisztség nélküli tényleges vezetője, aki az államfőt és a miniszterelnököt egyaránt mozgatja, már azt is kijelentette, hogy a Szolidaritás igazi vezetője az ő 2010-ben, repülőszerencsétlenségben meghalt ikertestvére volt, Walesa mint munkás csak kifelé reprezentált. Ez persze képtelenség, a Kaczynskiak 1980-81-ben még az értelmiségi tanácsadók között sem voltak a legfontosabbak, Walesa pedig köztudottan önfejű és irányíthatatlan volt.

Azok triumfálnak most, akik szerint az egész rendszerváltozás kamu volt, kommunista hatalomátmentési csel, és most, 28 év után nekik kell megvalósítaniuk az „igazi rendszerváltoztatást”, amit a jelek szerint  a demokratikus jogállam szétverésével, a kormánytól független alkotmányos intézmények megbénításával, az – egyébként jelentős részben szintén a Szolidaritásból kinőtt – ellenzék ellenségként kezelésével képzelnek el.

Egyes politikusok és kormánypárti elemzők arra célozgatnak, hogy Walesa talán 1976 után is titkos ügynökként cselekedett, ezért próbált alkudozni 1980-81-ben, és ezért nem vonták felelősségre 1989 után a kommunista bűnösöket. Megjegyzem, az egykori állampárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei ma már ismertek. El lehet ép ésszel képzelni, hogy ha az említett feltételezések igazak, senki nem mondta volna 36 évvel ezelőtt a titkos zártkörű üléseken: „Nyugalom, elvtársak, ez a mi emberünk.”? De nem mondták. A szovjeteket sem nyugtatták ezzel. Nem volt az ő emberük.

Tehát egy megfélemlített, tudatlan fiatal munkás, akinek már családja volt, egykor egy darabig nem tudott ellenállni az ijesztően erősnek látszó hatalomnak. Aztán világtörténelmi személyiséggé vált, és képtelen volt kezelni ezt a foltot a múltjában, pedig egy őszinte kiállás például 1990-ben talán egyszer s mindenkorra rendezte volna a helyzetet. Most már megkeseredett öregember, aki hol okos, hol ostoba nyilatkozatokkal vesz részt a közéletben, és valószínűleg belerokkan abba, hogy a szeme láttára verik szét a szobrát. Kaczynskiék szeretnék kitörölni őt a történelemből – vannak már erre tankönyvi próbálkozások –, de ez reménytelen.

Lech Walesa az egyetlen ma élő lengyel, aki öt világrész történelemkönyveiben szerepel. Elítélői között vannak, akiket őszinte erkölcsi felháborodás vezet, de ők többnyire nem ismerik az 1970-es és 1980-as évek valóságát. Akik részesei voltak az akkori ellenállásnak, még ha akkor vagy később ellentétbe kerültek is a nehezen kezelhető politikussal, ma nagyobbrészt azt mondják: a Nemzeti Emlékezés Intézete rosszindulatú és elfogult, pártpolitikai célokat szolgál, Walesa pedig minden hibája vagy akár bűne ellenére a XX. századi lengyel történelem egyik legjelentősebb, mellőzhetetlen alakja.