Francia elnökválasztás: lázadás a rombolás erői ellen

A francia elnökválasztás legnagyobb vesztese Marine Le Pen. A Nemzeti Front elnöke nem tört át semmiféle gátat, nem tette pártját szalonképesebbé, elfogadottabbá. Marine Le Pennek nem sikerült élesben bizonyítania. Az összes többi jelölt sikeresebb volt nála. François Fillon és Jean-Luc Mélenchon ugyan nem jutott tovább, de nem szerepeltek le: Fillon megtartotta a konzervatív kemény magot, és végül nem bukott bele a botrányaiba; Jean-Luc Mélenchon pedig a francia szélsőbaloldal évtizedes rekorderedményével jutott majdnem tovább a második fordulóba. Emmanuel Macron megnyerte már az első fordulót is, így még biztosabban tekinthet a május hetedikei második forduló elé.

Emmanuel Macron független jelölt április 23-án, miután bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába.

AFP / Eric Feferberg

Egyedül Marine Le Pen vesztett. Hiába állt ott tegnap este leforrázott hívei előtt, s ordibálta, hogy „én vagyok a nép jelöltje” – még a nép negyede se állt mögé. A populista politikusok szeretik kisajátítani maguknak a „népet“. Le Pen eredménye azonban nagyon kevés ehhez. Öt évet készült erre az egyetlen estére, öt éve szólnak az elemzések arról, hogy milyen sikeresen tolta középre a pártját; mennyire megszólította a munkásosztályt; mennyire eltávolodott mindenki más a való élettől. Aztán kiderült, hogy Le Pen Nemzeti Frontja nem ismeri a valóságot. A második fordulóba Marine Le Pen huszonegy százalékkal jut csak tovább: ez összesen négy százalékkal jobb, mint Jean-Marie Le Pen 2002-es eredménye. Négy százalék lenne az a nagy siker, amelyet az új Nemzeti Front elért a régihez képest.

Magyarország és Lengyelország kivételével egyetlen európai országban sem tudott a szélsőjobboldal elsőbbséget szerezni. Orbán Viktor nyugati eszmetársai és példaképei sorra buknak fel. Ausztriában a szociáldemokraták visszavették a vezetést a szélsőjobbtól, és Heinz-Christian Strache már a múlt embere. Hollandiában Geert Wilders pártja a parlament egyik mindenki által elszigetelt frakcióját alkotja csak. Franciaországban Marine Le Pen elbukta a célját már az első fordulóban. És Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) párt stabilan bezúgott tíz százalék alá. Európa fellázadt a rombolás erői ellen.

Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje Henin-Beaumont-ban, miután bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába.

AFP / Sputnik / Kristina Afanasyeva

Emmanuel Macront ez az építő ellenállás repítette az első helyre. Jobb- és baloldaliak egyaránt megijedtek attól, hogy a szélsőjobboldal vagy a szélsőbaloldal szétverheti az európai egységet. Amikor a kérdés arra egyszerűsödik, hogy Európa vagy sem, a polgárok túlnyomó többsége Európára mond igent. Talán a magyar ellenzéknek is ki kéne egyszer ezt a kérdésfeltevést próbálnia.

A mostani francia elnökválasztás mindazonáltal szakítás is, nem csupán igenlés. Noha már Nicolas Sarkozy is 2007-ben a „rupture”, azaz a „szakítás“ jelszavával indult el, és a forradalmi hagyományú Franciaországban nem meglepő ez az attitűd, az idei választás tényleg radikális fordulópont. A két nagy párt kiesett már az első fordulóban, a választást egy friss liberális mozgalom jelöltje nyerte. A konzervatív és különösen a szocialista tábor összeomlott. Baloldalon egy néptribun, Jean-Luc Mélenchon mobilizálta az antikapitalizmust és a németellenes dühöt.

Emmanuel Macron független jelölt támogatóinak öröme, miután jelöltjük bejutott a francia elnökválasztás második fordulójába.

MTI / EPA / Yoan Valat

Mit jelent majd Emmanuel Macron elnöksége? A francia államfő szerepe különösen a külpolitikában fontos. Macron az európai integrációnak és a transzatlanti kapcsolatoknak elkötelezett híve. Franciaországot Németország mellett újra az európai egység motorjává tenné. Még gazdasági miniszterként adott ki akkori német kollégájával, Sigmar Gabriellel közös nyilatkozatot arról, hogy valódi gazdasági unióvá kell tenni az euróövezetet, közös költségvetéssel, közös pénzügyminiszterrel. A francia elnökjelöltek közül pedig gyakorlatilag az egyetlen volt Macron, aki Moszkvával szemben Párizs transzatlanti elkötelezettségét hangsúlyozta.

Mindazonáltal Macron várható második fordulós győzelme nem egy út vége, hanem nagyon is az eleje. Macronnak akár Berlinnel szemben is képviselnie kell az európai integráció – azaz az európai szolidaritás – ügyét; különösen ha Angela Merkel marad a kancellár, Macronnak rá kell mutatnia, hogy nem lehet továbbra is a német exportpolitikától függővé tenni Európa egész sorsát.

Macronnak Franciaországon belül is be kell bizonyítania, hogy az általa javasolt szociálliberális megoldás működik. Franciaországban eleve eszmetörténeti bravúr összehozni a baloldaliságot a liberalizmussal. Macron azonban a haladás és a maradiság, a nyitottság és a bezárkózás ellentétét hangsúlyozza. Mind a jobb-, mind a baloldalon megvannak a progresszió és a nyitottság hívei: Macronnak velük kell többséget alkotnia egy egyre egységesebb Európai Unió és egy egyre nyitottabb, a megkövesedett, betokosodott, poros struktúrákból felszabadított Franciaország érdekében.