Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön felszólította Andrej Kiska államfőt, hogy fizesse ki azt az egymillió eurót, amennyibe az elmúlt időszakban kormánygéppel végrehajtott magánútjai kerültek.
A szlovák államfőről idén tavasszal derült ki, hogy több száz privát, az elnöki tisztség betöltéséhez nem kapcsolódó repülőutat valósított meg kormányrepülőgéppel az elmúlt években, ami közel egymillió eurójába került a szlovákiai adófizetőknek.
Bár a Robert Kalinák belügyminiszter beszámolója alapján nyilvánosságra került információk erőteljesen csorbították a korrupciót gyakran ostorozó Kiska tekintélyét, a parlament által is tárgyalt ügy később mégis elcsitult, és a szlovák sajtó többsége által ajnározott államfőnek végül sikerült egy olyan ígérettel kilábalnia szorult helyzetéből, miszerint a jövőben korlátozza majd a kormánygép használatát.
Az ügyet csütörtökön Robert Fico egy pozsonyi sajtótájékoztatón hozta ismét felszínre, azzal, hogy felszólította Kiskát az egymillió eurós útiszámla rendezésére. A szlovák kormányfő ezzel azt követően állt elő, hogy nem sokkal korábban az államfő kritikus hangnemben nyilatkozott a Fico-kormány szívügyének tekintett szlovák szociális állam állapotáról.
A felszólításról Kiska szóvivője azt mondta, az államfő érti, hogy a kormányfő frusztrált a vesztes megyei választás után, de elkezdhetne már az ország gondjaival foglalkozni. Kiska reakcióját a kormányhivatal figyelemelterelésnek minősítette.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.