A Német Szövetségi Köztársaság parlamentjébe meglehetősen nehéz új pártnak bekerülni. Az alapító atyák által megszabott ötszázalékos küszöb – ami a weimari köztársaság szomorú tapasztalatai alapján született, látva, hogy a sok, szétforgácsolt csoportosulás között a náci NSDAP tudta megkaparintani a hatalmat – komoly akadálynak bizonyult. Az elmúlt évtizedekben nem is sikerült sokszor átugrani. Először 1983-ban a Zöldeknek, majd az 1990-es újraegyesítés után az egykori NDK-s állampárt reformerőiből alakult Demokratikus Szocializmus Pártjának, a PDS-nek (ebből lett időközben a Baloldal).
A Bundestag megalakulása óta nem volt szélsőjobboldali párt a legfelső népképviseletben. Igaz, az újnáci NPD az 1960-as évek vége óta hét tartományi parlamentbe is bejutott hosszabb-rövidebb időre, de igazán sok vizet nem tudott zavarni. Egyetlenegyszer, 1969-ben eljutott a Bundestag küszöbéig, de a 4,3 százaléknyi voks – beigazolódott az alapító atyák előrelátása – kevésnek bizonyult a bejutáshoz.
Most azonban itt van az Alternatíva Németországnak (AfD). Az a párt, amely a menekültáradatot a határon szükség esetén fegyverhasználattal állítaná meg (később finomítottak: gyerekekre és nőkre nem kellene lőni). Angela Merkelt bíróság elé kellene állítani a menekültek beengedésével a német népnek okozott károk miatt – ezt az AfD egyik listavezetője, Alice Weidel ígérte a kancellárnak. Másik listavezetőjük, Alexander Gauland pedig egyenesen Anatóliába szeretné eltávolítani Aydan Özoguz államminisztert, aki a kancellárián, tehát Merkel közvetlen közelében az integrációs ügyek felelőse. Hogy Özoguz szülei ugyan törökök, de ő már Hamburgban született, Németországban nőtt fel, itt tanult, a német kormány tagja – a jelek szerint mindezt háttérbe szorítja, hogy az AfD szerint egyszerűen idegen.