Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Kész lemondani, ha pártja kormányon maradhat.
Fico ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, amelyet a szlovák kormánykoalíciót alkotó három párt vezetője tartott a koalíció jövőjéről kedd óta tartó egyeztetések után a pozsonyi kormánypalotában.
Robert Fico elmondta: döntéséről szerdán tájékoztatta Andrej Kiska államfőt is, akivel közölte azt is, hogy távozását három feltételhez köti. Ezek a feltételek, hogy az államfő - a parlamenti választások eredményeit tiszteletben tartva - elfogadja, hogy a választásokon győztes párt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) dönt a kormány összetételéről, elfogadja a miniszterelnök lemondását követően megalakuló kormányt, illetve, hogy elfogadja és szavatolja, hogy a hárompárti koalíció tovább működhessen.
A szlovák miniszterelnök hangot adott annak a nézetének is, hogy a média már két hete úgy mutatja be az országot, mint "egy sötét lyukat Európában." Hozzátette: ezt a képet - amely egyáltalán nem felel meg az igazságnak - elutasítja, annál is inkább mivel Szlovákia jelenleg "jó kondícióban van" ami a jelenlegi kormánykoalíció munkájának köszönhető, s arra kötelezi a kormányt, hogy továbbra is a választók akaratának beteljesítésén dolgozzon nem pedig arra, hogy "bármiféle ok nélkül" átadja az állam irányítását az "ellenzéki amatőröknek."
Az előrehozott választások megtartását követelő és ezzel összefüggésben a kormányfővel szemben bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok elégtelennek minősítették, hogy Robert Fico lépését. A pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártjának, a liberális Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a frakcióvezetője reakciójában azt mondta: "a kormány nem hallgatja meg az emberek hangját, akik előrehozott választásokat akarnak, s nem elégszenek meg bábcserével." Hasonlóképpen vélekedett Boris Kollár, a Család vagyunk nevet viselő csoportosulás vezetője, aki azt mondta: " a legtisztább megoldás az lenne, ha az emberek kezébe tennék a döntést." Veronika Remisová az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás frakcióvezetője Fico bejelentésével kapcsolatban arra szólította fel Andrej Kiskát, hogy ne tegyen eleget a kormányfő feltételeinek mivel "az emberek már elvesztették az államba és annak intézményeibe vetett bizalmukat."
A szlovák miniszterelnök helyzete Ján Kuciák oknyomozó újságíró meggyilkolása után vált tarthatatlanná. Kuciák alvilági ügyek feltárásán dolgozott, cikkei egyik főszereplője Marian Kocner vállalkozó volt, aki nemcsak bűnözői körökkel, hanem a Smerrel, Fico pártjával is szoros kapcsolatokat ápolt. A február 26-án címlapokra került gyilkosság után előbb a kulturális miniszter mondott le, majd a belügyminiszter is távozott.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.