szerző:
hvg.hu/ élelmiszer online
Tetszett a cikk?

A londoni orosz nagykövetség azt kérte a CSKA Moszkva labdarúgó csapatának a szurkolóitól, hogy a „velük született büszkeséggel” viselkedjenek az Arsenal elleni e heti londoni mérkőzés ideje alatt. Az oroszok súlyos brit provokációkra számítanak, a két ország kapcsolatai ugyanis megromlottak a Szkripal-merénylet, majd azt követő kölcsönös kiutasítások hatására.

A CSZKA az Arsenal vendégeként lép pályára az Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, s az orosz követség szerint a moszkvai szurkolóknak ügyelniük kell arra, hogy elkerüljenek minden provokációt. „Kerüljék el a konfliktusokat a hatóságokkal, illetve a helyi lakossággal, az oroszellenes kampány miatt azt kérjük Önöktől, hogy ne tréfálkozzanak a határőrökkel, s ne fogyasszanak alkoholt a stadionban” – figyelmeztetett a nagykövetség, amely szerint akkor tennék a legjobban a CSZKA-szurkolók, ha kétszer is megfontolnák, elutazzanak-e Nagy-Britanniába.

„Nem lehet kizárni, hogy a brit hatóságok és titkosszolgálatok különleges figyelmet fordítanak az orosz állampolgárokra, az is előfordulhat, hogy zaklatni akarják az oroszokat, illetve, hogy különféle tiltott tárgyakat csempésznek a csomagjukba” – vélekedett a követség.

A brit-orosz viszony napról napra romlik, a britek 23 orosz diplomatát utasítottak ki azért, mert Moszkvát gyanúsítják az egykori orosz-brit kettősügynök, Szergej Szkripal elleni dél-angliai merénylet megszervezésével, amire Moszkva több mint ötven brit diplomata hazaküldésével válaszolt. Moszkva az ellen is tiltakozott, hogy a britek úgy vizsgáltak át egy Londonban leszállt orosz utasszállító repülőgépet, hogy a pilótát nem engedték ki a pilótafülkéből.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Németh András Világ

Moszkva vs. Washington: Mi lesz, ha már nem lesz kit kiutasítani?

A több mint száz orosz diplomata kiutasítása után még inkább megromlanak a Nyugat és Oroszország kapcsolatai. Főleg azért, mert az USA, illetve szövetségesei azért küldték haza a diplomáciai fedésben tevékenykedő hírszerzőket, mert így vállaltak szolidaritást Londonnal, amely szerint a Kreml megrendelésére követhették el az egykori orosz-brit kettősügynököt, Szergej Szkripalt és lányát kómába taszító dél-angliai mérgezéses merényletet. Az érintettségét tagadó Moszkva válaszlépéseket tesz, az USA pedig már azt fontolgatja, hogyan reagáljon a válaszra.