szerző:
Weyer Béla
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ha egyesítették volna erőiket, legyőzhették volna a nácikat az ehelyett inkább egymás ellen harcoló német baloldali pártok.

„Szabadságunkat és életünket elvehetik, becsületünket nem”

– a történelem iránt kicsit is érdeklődő német polgár élete során már biztosan találkozott ezzel az idézettel. Vagy az iskolai történelemórán, vagy a közelmúlt históriájával foglalkozó újságcikkben, vagy a közszolgálati televízióban rendszeresen sugárzott, XX. századi kordokumentumokat feldolgozó adások valamelyikében. Ahol elhangzott, az a német parlament, a Reichstag ideiglenes ülésterme, amikor elhangzott, az pedig az első világháború utáni másfél évtizedes korszak, a weimari köztársaság parlamentjének napra pontosan 85 évvel ezelőtti, utolsó, 1933. március 23-ai ülése. A közösségi médiában is visszakereshető hangfelvétel szerint a szónok megrendülten beszél. Otto Wels, a német szociáldemokraták (SPD) elnöke, akkor még Reichstag-képviselő mintha tudta volna, hogy minden hiába, legfeljebb az utókornak üzenhet.

Így is volt. A Reichstag a szociáldemokrata képviselők immár hatástalan ellenszavazatával elfogadta a felhatalmazási törvényt, ami szabad kezet adott Adolf Hitler kancellárnak, hogy a többé össze sem hívott parlamentet mellőzve, az alkotmányt és minden alkotmányos intézményt megkerülve kormányozzon. A néhány héttel korábban, január 30-án kancellárrá kinevezett Hitler hozzá is kezdett – a végeredmény közismert.

De mi vezetett ezekhez a fejleményekhez? Hogyan vált lehetségessé, hogy a Hitler-féle Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) úgy jusson a teljhatalom birtokába, hogy soha nem szerzett abszolút többséget választásokon? Hiszen még 1933. március 5-én, a már Hitler „felügyelete” alatt rendezett utolsó voksoláson is csak a szavazatok 43,9 százalékát szerezte meg, a két előző alkalommal még kevesebbet: 1932. július 31-én 37,4, az év októberében 33,1 százalékot, épp egyharmadot tudhatott magáénak.

Hitler beszél a Reichstagban 1933. márciusában. Temetik a demokráciát
©

A válasz sok összetevője között van a nácik mindenki másnál erőszakosabb, céltudatosabb, gátlástalanabb politikája, az utcai terrortól a parlamenti harsogásig; a nagypolgárságnak az a tévképzete, hogy majd ők „domesztikálják” ezeket a vadembereket; a polgári középosztály közömbössége, amit a korral foglalkozó történészek úgy is szoktak jellemezni, hogy a weimari időszak köztársaság volt republikánusok nélkül. De mindezek mellett kiemelkedő szerepet játszott a baloldal két pártja, a szociáldemokraták és a kommunisták (KPD) szembenállása, némi túlzással élet-halál harca – amibe aztán mindketten belepusztultak.

Az 1863-ban Általános Német Munkásegyletként indult, 1869 óta magát szociáldemokrataként definiáló SPD a hadikölcsönök megszavazásával elég dicstelen szerepet játszott ugyan az első világháború kapcsán, ám annak befejezését követően döntő része volt a császárság után formálisan még birodalomnak nevezett, de a parlamenti demokrácia keretei között működő rend kialakításában. Ők adták az első államfőt is – német titulusa szerint Reichspräsident, birodalmi elnök volt Friedrich Ebert (a mai SPD pártalapítványának névadója). A munkásság érdekeinek képviseletében élesen szemben álltak az 1918-ban alakult s a forradalmat hirdető kommunistákkal.

Az August Bebel-i hagyományokat őrző, a Szocialista Internacionáléhoz tartozó SPD és a Moszkva-hű, a Kominternbe ágyazott KPD szembenállása a weimari köztársaság utolsó éveiben teljesedett ki. 1929 júniusában a KPD kongresszusa fő célként hirdette meg a szerintük a nácikkal kollaboráló szocdemek, a „szociálfasiszták” elleni harcot. Ennek egyik kiváltó oka volt persze az is, hogy előzőleg a szocdem rendőrfőnök, Karl Friedrich Zörgiebel szétverette Berlinben a KPD május elsejei, be nem jelentett demonstrációját, s ennek a „véres vasárnapnak” 32 halálos áldozata is volt. A másik oldalról az SPD hármas harcot hirdetett: a monarchista porosz junkerek, a terrorista nácik, valamint a kommunisták ellen – amiből az első kettő nem annyira sikerült, a harmadik viszont igen.

De mindez következett abból is, hogy az SPD – legalábbis részben – az utolsó évekig az államhatalom része volt. A porosz tartományi kormányban a katolikus Centrumpárttal akkor is koalícióban kormányoztak, mikor országosan az 1930–1932 közötti, Heinrich Brüning kancellár vezette birodalmi kormányba már nem vették be őket. Mégis kívülről támogatták, abban a hitben, hogy megelőzhetik az NSDAP térnyerését.

Ez a fajta önfeladás aligha tett jót a kétmillió tagú és a munkásság körében még mindig nagy befolyású pártnak. Fritz Fischer történész kortársként volt szemtanúja annak, amit a korszak históriáját taglaló könyvében a háború után írt. Az 1932-es választás előtti kampányküzdelemben az SPD gyűlésein a párt vezetői és a résztvevők magatartása bátortalanságról, tanácstalanságról árulkodott. A párt nem tudott reményt kelteni, kiutat mutatni a weimari köztársaság utolsó időszakának zűrzavarában.

©

Pedig a két pártnak együtt – legalábbis matematikailag – lett volna ereje. Az 1930-as választásokon együttesen 37,6 százalékot szereztek – a nácik csak 18,3-at. Az 1932-es első voksoláson – a köztársaság végét jelezte a politikai bizonytalanságot tükröző sok, egymást követő választás is – elért 36,2 százalékuk ugyan egy hajszállal elmaradt az NSDAP 37,4 százalékától, de az 1932. novemberi újabb Reichstag-voksoláson szerzett 37,3 százalékuk megint meghaladta a nácik 33,1 százalékát. Csak hát ez az összeadás soha nem jutott eszükbe. Igaz, a politikailag is eredményes fellépéshez még az is kellett volna, hogy a tartósan tíz százalék fölötti eredményeket elérő konzervatív-katolikus Centrumpárt is belássa, Hitler az igazi veszély. De erre nem voltak hajlandóak, valamiféle túlélésben reménykedtek – míg 1933. július 14-én őket is el nem söpörte az immár teljhatalmú Führer minden pártot betiltó törvénye.

A fennálló viszonyok között érvényesülni akaró SPD és az ezeket a viszonyokat forradalmi úton megdönteni akaró KPD ellentétei egy harmadik 1932-es voksolás, az elnökválasztás kapcsán is jól kidomborodtak. Paul von Hindenburg hétéves ciklusának lejártakor a szocdemek nem állítottak saját jelöltet, mert úgy ítélték meg – tévesen –, hogy a porosz militarizmust jelképező agg marsall még a kisebbik rossz lehet a választási indulását bejelentő Hitlerrel szemben. Az, hogy valamiféle náciellenes közös jelöltet találjanak a baloldalon, az SPD-ben föl sem merült. Így aztán a KPD egyedül indította Ernst Thälmann pártelnököt, aki a szocdemek támogatását is élvező Hindenburg (49,6 százalék) és Hitler (30,2 százalék) mögött 13,2 százalékot tudott csak szerezni. A második fordulóban aztán Hindenburg győzött – hogy kilenc hónappal később valóra váltsa a Thälmann-kampány jelszavát, miszerint „aki Hindenburgot választja, Hitlert választja, s aki Hitlert választja, az a háborút választja”. Vagyis hogy az elnök kinevezze birodalmi kancellárrá Adolf Hitlert.

Welsnek még megadatott, hogy a bevezetőben idézett látnoki szavait elmondja a Reichstagban. Beszédében kijelentette – védekezésül –, hogy nem igazak a vádak, miszerint ők külföldi segítségért folyamodnának, vagy Németországról túlzóan rossz híreket terjesztenének külföldön. Ez után emigrációba menekült. Thälmann már nem emlékeztethetett saját, igaznak bizonyult jóslatára: bár elvileg még ő is parlamenti képviselő volt, arra a márciusi, Hermann Göring elnökölte ülésre már sem őt, sem a többi 81, megválasztott KPD-képviselőt nem engedték be. 1933-tól egyik baloldali párt sem létezett tovább, Wels párizsi emigrációban halt meg 1938-ban, Thälmannt pedig 1944-ben Buchenwaldban kivégezték.

A cikk a HVG 2018/7. számában jelent meg.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Találtak egy 110 millió éve halott pókot, még mindig "világít" a szeme

Találtak egy 110 millió éve halott pókot, még mindig "világít" a szeme

Kim Dzsongun nem zavartatja magát, folytatódik az atomprogram

Kim Dzsongun nem zavartatja magát, folytatódik az atomprogram

Mesterséges intelligenciát vetnek be az amerikai iskolában, ahol tavaly 17 diákot lőttek agyon

Mesterséges intelligenciát vetnek be az amerikai iskolában, ahol tavaly 17 diákot lőttek agyon

„A szülőágyról egyenesen a menopauzába érkeztem”

„A szülőágyról egyenesen a menopauzába érkeztem”

Lehet, hogy mellélő a Huawei ezzel a hirdetéssel?

Lehet, hogy mellélő a Huawei ezzel a hirdetéssel?

Érdekes kijelentést tett az LG, mi lesz így az összehajtható kijelzős okostelefonnal?

Érdekes kijelentést tett az LG, mi lesz így az összehajtható kijelzős okostelefonnal?