A foci és az edzősködés után most egészen más foglalkozást választana magának a BEK-győztes romániai sportoló, Bölöni László. Néhány nappal ezelőtt az egykori focista arról beszélt, hogy a 2020-as választásokon elindulna Marosvásárhely polgármesteri székéért. Akkor azt mondta:
Ez olyan dolog, ami nem idegen tőlem, ami foglalkoztatott és foglalkoztat.
Bölöni tehát még csak gondolkodik a dolgon, de úgy tűnik, máris támogatója akadt. Nem is egy: a Krónika című erdélyi lap megkérdezte a romániai magyar pártok vezetőt, hogy mit szólnak Bölöni ötletéhez, és mind azt válaszolták, hogy támogatnák a focistát, ha kiderülne, hogy komolyak a szándékai – írja a Transindex.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke azt mondta, örül a Marosvásárhelyen született sportember szándéknyilatkozatának. Elmondta, hogy már korábban is szóba jött Bölöni neve, és bár az RMDSZ is próbálkozott ezzel az opcióval, a labdarúgóedző végül nem vállalta a jelölést.
Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetője szintén örömét fejezte ki, szerinte ugyanis Bölönit nem csak a magyarság és az erdélyi magyar pártok, de a marosvásárhelyi román lakosság nagy része is támogatná. hasonlóan vélekedett a Magyar Polgári Párt vezetője is, aki ideális jelöltnek tartja az egykori labdarúgót.
Bölöni László az egyik legismertebb romániai focista és edző. 1986-ban tagja volt a BEK-győztes Steaua Bukarestnek, és több mint százszor szerepelt a román válogatottban. Edzőként a Sporting Lisszabonnál ő fedezte fel Cristiano Ronaldót.