Állandó fenyegetést jelentenek az Irakból és Szíriából hazájukba visszaszivárgó terroristák, bár Európa felkészültebb a merényletekre, mint pár évvel ezelőtt.
A terrorizmus veszélye minden bizonnyal tovább nő 2018-ban – állapította meg több friss tanulmány. Az Iszlám Állam (IS) iraki és szíriai tavalyi veresége, illetve az önkényesen kikiáltott kalifátus elvesztése miatt felgyorsult a külföldről érkezett dzsihádisták hazaáramlása, habár a potenciális terroristák nem egyszerre, hanem kisebb ütemben, folyamatosan lopakodnak vissza. A hozzávetőleg 40 ezer külföldről érkezett fegyveresből és szimpatizánsból a becslések szerint eddig közel hatezren tértek haza, főként Európába és Észak-Afrikába.
A kalifátus fővárosa, Rakka tavaly októberi visszafoglalása után az IS ellen harcoló kurd–arab erők és az őket segítő amerikaiak nagy mennyiségű – több ezer oldalnyi – adatra bukkantak az IS-ről. Úgy tűnik, a szervezet igen pontos kimutatást végzett az állományról, a jelentkezésekről, a besorozottak életéről, és arról, milyen feladatot kaptak, hová vezényelték őket. Az amerikai Soufan Center adatai alapján például kiderült, hogy összesen vagy 110 országból érkeztek az IS kötelékébe, és a fegyveresek közel felét, 19 ezret sikerült azonosítani. A szigorúbb határellenőrzés miatt így nagyjából azt is tudni lehet, hogy az eddig visszatértek közül a legtöbben Nagy-Britanniába, a volt Szovjetunió országaiba, Tunéziába, Szaúd-Arábiába és Franciaországba mentek. Többüket letartóztatták, de sokan szabadon mozognak.
Voltak viszont olyanok is, akik más harci feladatra vágytak, így Líbiába, az egyiptomi Sínai-félszigetre, Afganisztánba vagy Délkelet-Ázsiába, például a Fülöp-szigetekre keveredtek, hogy részt vegyenek az ott folyó harcokban. Mások pedig nem az eredeti hazájukba tértek vissza, ha attól tartottak, hogy a biztos őrizetbe vétel vár rájuk, majd pedig esetleg súlyosabb büntetés. De ezrek maradtak Irakban és Szíriában az IS kezén még meglévő távoli területeken, például a török vagy a jordániai határ közelében. Amerikai katonai források pedig azt közölték, hogy az IS elleni iraki és szíriai harcok során rengeteg – 60–70 ezer – dzsihádistát öltek meg, köztük több ezer külföldit. Ez is magyarázhatja, hogy amúgy eddig kevesebben bukkantak fel a hazájukban, mint ahogy arra korábban a terrorellenes szakértők számítottak. Ugyanakkor az is igaz, hogy az USA a vietnami háborúban is túlbecsülte a megölt ellenség létszámát, így nem zárható ki, hogy ezúttal is megtévesztő az IS vélt vesztesége.
Ettől függetlenül tény, hogy a visszatérők állandó biztonsági fenyegetést jelentenek, különösen Európában, az USA-ból ugyanis eleve jóval kevesebben csatlakoztak az IS-hez, és még csekélyebb számban mentek vissza. A 2014 és 2016 között Nyugaton elkövetett 42 terrortámadást négy kivételével olyanok hajtották végre, akik kapcsolatban álltak az IS-sel. A területi veszteség miatt a dzsihádista mozgalom számára most a visszatérők a „márka” túlélését jelentik. Ha ugyanis képesek magukat aktivizálni, akkor annak az az üzenete, hogy az IS szélsőséges ideológiája tovább él.
Az IS 2011 óta négyszer annyi külföldi fegyverest tudott összetrombitálni, mint ahányan az úgynevezett afgán arabok voltak. Az amerikai hírszerzés, a CIA főként szaúdi pénzen toborzott arabokat a szovjet megszállók elleni afganisztáni harcra 1979 és 1989 között. Aztán Oszama bin Laden vezetésével belőlük jött létre az al-Káida, amely később az Afganisztánban hatalomra jutott tálibok oltalmát élvezve végrehajtotta az USA elleni terrorcsapásokat 2001. szeptember 11-én. A számuk alig érte el a tízezret, így érthető, hogy a biztonsági szakemberek miért tartanak annyira az IS bukása után szabadon kószáló IS-dzsihádistáktól.
Az európai bűnüldöző szervek dilemmája, hogy miként kezeljék a visszatérő IS-fegyvereseket. Közülük sokan azért mentek vissza, mert csalódtak a szervezetben és a céljaiban. Velük szemben a kemény fellépés és büntetés azért sem tűnik hatékonynak, mert a börtön az újabb szélsőséges terrorsejtek kialakulásának a fészke is lehet egyben. Abubakr al-Bagdadi, az IS vezére és egykori kalifája például – aki a legújabb hírek szerint tavaly májusban mégiscsak megsérült egy légicsapásban, és jelenleg Szíriában bujkál – egy Irakban lévő amerikai börtönben találkozott a szervezet később meghatározóvá vált vezetőivel. A csalódottakkal és a megbánókkal több nyugat-európai országban külön program keretében foglalkoznak, hogy visszaintegrálják őket a társadalomba. Külön gond az egykori dzsihádisták feleségeinek és a kalifátusban született gyermekeiknek a befogadása.
Az igazi fenyegetést azok jelentik, akik továbbra is készek az erőszakra, különösen, ha felveszik a kapcsolatot azokkal a hálózatokkal, amelyek korábban beszervezték őket. Ráadásul a Nyugat-Európában terrorizmus vádjával elítélt bűnözők egy része 2019-től szabadulhat. Vagyis a visszatérőkkel együtt az ő megfigyelésük a terrorelhárító szervek számára igencsak megterhelő, sőt egyes szakértők szerint szinte lehetetlen. Éppen ezért jelent az IS továbbra is komoly veszélyt, ráadásul nagyon nehéz a megelőzés például a teherautóval puha célpontok ellen tervezett merényletek, vagy az új technológiák – például drónok – segítségével végrehajtható akciók megakadályozása.
Az európai bűnüldöző szervek azonban – tanulva a múlt hibáiból – az utóbbi pár évben javítottak az együttműködésen. Az európai hírszerző szolgálatok – amerikai segítséggel – az Interpol részvételével új adatbázist hoztak létre a gyanús dzsihádistákról. De a Jane's brit biztonsági kutatóközpont is gyűjti az adatokat: 2009-től a terrorizmussal kapcsolatos 250 ezer esetet dolgozott fel, és több mint ezer fegyveres csoportot követ nyomon. Az európai ügynökségek Hollandiában közös kutatóközpontot állítottak fel, amelynek feladata az információmegosztás és a követendő stratégia kidolgozása. Az USA egyik jordániai katonai központja a rajtaütések során szerzett információkat dolgozza fel, és küldi tovább Európába és Délkelet-Ázsiába. Ám Mike Pompeo, a CIA igazgatója szerint még így is rendkívül bonyolult és nehéz a merényletek megakadályozása. Különösen, hogy valószínűleg több terrorsejt is újraegyesült Európától még távol, de a célkeresztjükben a vén kontinens áll.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
