Macron odamondott Egyiptomnak

Az emberi jogok helyzete miatt szólalt fel.

  • MTI MTI
Macron odamondott Egyiptomnak

Az emberi jogok helyzete Egyiptomban jelenleg rosszabb, mint az 2011-es arab tavasz idején megbuktatott Hoszni Mubarak elnöksége idején – mondta újságíróknak az egyiptomi látogatásán tartózkodó francia elnök.

Emmanuel Macron vasárnap közölte: úgy gondolja, hogy az egyiptomi értelmiség és civil szervezetek szigorúbbnak tartják a jelenlegi intézkedéseket Egyiptomban, mint a Mubarak-rezsim alatt. Úgy fogalmazott: nem érti, hogyan lehet biztonsági okokra hivatkozva az elfogadhatónál és az indokoltnál jobban szigorítani az intézkedéseket egy olyan országban, amely az arab tavasz (az elnyomó rezsimek elleni térségbeli tüntetéssorozat) szívében volt, és kifejezte vágyát a szabadság iránt. Ez kezd ártalmas lenni Egyiptom számára – tette hozzá.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök bírálói szerint a kormány megkülönböztetés nélkül lép fel minden másként gondolkozóval szemben, míg támogatói szerint ezekre az intézkedésekre szükség volt a Mubarak-rezsim bukása után forrongó Egyiptom stabilizációjához.

Az egyiptomi államfő az amerikai CBS televíziós csatornának egy nemrég adott interjújában tagadta, hogy Egyiptomban vannak politikai foglyok. Egy jogvédő szervezet ezzel szemben azt állítja, hogy mintegy 60 ezer disszidenst tartanak fogva az észak-afrikai országban.

A francia elnök megnyilvánulása jóval élesebb volt ahhoz képest, hogy 2017-ben még azt mondta: nem fogja kioktatni az egyiptomi elnököt a polgári szabadságjogokról – jegyezte meg a Reuters hírügynökség. Szíszi 2017-es párizsi látogatásakor Macron átadott neki egy listát olyan aktivistákról, akikről a francia elnök úgy gondolta, véget kell vetni fogva tartásuknak. Vasárnap azonban Macron azt mondta: a listán szereplő emberekből csak kettőt engedtek szabadon.

"Nemcsak politikai ellenfelek kerülnek börtönbe, hanem olyan emberek is, akik a hagyományos demokratikus szféra részeit képviselik, és nem jelentenek veszélyt a rezsimre" – mondta a francia elnök. 

Reuters szerint civil szervezetek nyomást gyakorolnak Macronra, hogy legyen keményebb Szíszivel, aki tavaly áprilisban nyerte el második elnöki mandátumát. A francia elnök fogadkozott is, hogy szókimondóbb lesz a vasárnap kezdődött háromnapos egyiptomi látogatása alatt, és az egyiptomi elnökön négyszemközt is számon fog kéri különböző eseteket.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.