Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A volt belügyminisztert a Sea-Watch 3 civilhajó kapitánya jelentette fel rágalmazásért és bűncselekményre való felbújtásért.
Eljárás indult Matteo Salvini ellen a milánói ügyészségen. A volt belügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy a hatóság hivatalos felszólítása szerint védőügyvédet kell megneveznie. A Liga volt vezetőjét Carola Rackete, a nyáron a tiltás ellenére az olasz partoknál kikötött Sea-Watch 3 civilhajó kapitánya jelentette fel rágalmazásért és bűncselekményre való felbújtásért .
A Liga vezetője "nevetségesnek" nevezte a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy ő is feljelentést tesz a német állampolgár Rackete ellen.
"Jön egy német, elkényeztetett, baloldali kisasszony, aki hobbiból illegális bevándorlókat szállít, és szabadidejében olasz katonai hajóknak hajt neki (..) alig várom, hogy a bíróságon találkozzam vele
- jelentette ki Matteo Salvini. Hozzátette, reméli, hogy akad Olaszországban bíró, aki "kimondja, ki cselekedett tévesen". Úgy vélte, ha Carola Rackete ugyanezt Németországban teszi meg, már börtönben lenne.
A Sea-Watch német nem kormányzati szervezet (NGO) hajója június 12-én vett fedélzetre 53 migránst a líbiai kutatási és mentési övezetben. A hajó elindult az olaszországi partok felé, Matteo Salvini akkori belügyminiszter rendelkezései értelmében azonban nem léphetett olaszországi felségvizekre. Végül június 29. éjszaka a civilhajó 35 éves kapitánya, Carola Rackete megszegte a kikötési tiltást, és a hajóval partot ért Lampedusán. Indoklása szerint a kikötés szükségessé vált, mivel a hajón fenntarthatatlanná vált a helyzet. Lampedusai megérkezésekor Carola Racketét őrizetbe vették, majd július 2-án szabadon engedték, miután a szicíliai Agrigento bírósága igazoltnak tartotta a kikötés szükségességét. Ezt követően Carola Rackete július 12-én feljelentést tett Matteo Salvini ellen. Rackete szerint Matteo Salvini rágalmazta őt, amikor "kis mitugrásznak, bűnözőnek" nevezte. A feljelentésben az is szerepel, hogy a volt olasz belügyminiszter "felbújtó" kijelentései és magatartása ellenséges színben tüntették fel Racketét.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.