Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Roger Stone-t többek között a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) félrevezetése, a kongresszus munkájának akadályozása és tanúk megfélemlítése miatt mondták ki bűnösnek.
Negyven hónapig tartó börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Amy Berman Jackson szövetségi bíró Roger Stone-t, Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadóját, aki azonban egyelőre szabadlábon maradhat.
A 67 éves volt tanácsadót még tavaly novemberben mondták ki bűnösnek hét rendbeli bűncselekményben, köztük a hatóság - konkrétan a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - félrevezetése, a kongresszus munkájának akadályozása és tanúk megfélemlítése miatt.
A vádpontokat a Trump 2016-os választási kampánycsapata és Moszkva közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság nyomozásai során állapították meg.
Amy Berman Jackson bírónő - akiről az amerikai sajtó fontosnak tartotta megjegyezni, hogy még az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama kinevezettje - az ítélethirdetéskor a többi között úgy fogalmazott: a bíróság nem tehet úgy, hogy csak megrántja a vállát és azt mondja, ez az ügy csak arról szól, hogy "Roger Rogerként viselkedett". A bírónő hangsúlyozta, hogy tetteivel Stone "az amerikai demokráciát sértette meg", és ha nem büntetnék meg, akkor "kárt szenvedne a jogállam".
A bírónő kiemelte, hogy Stone "hazudott" és ezt előre eltervezetten, szándékosan tette.
"Még létezik az igazság. És az igazság még mindig számít" - jelentette ki az ítélethirdetéskor a sajtójelentések tanúsága szerint.
A néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra került információk szerint Stone-ra eredetileg az ügyészek - akik azóta visszavonultak a pertől - sokkal keményebb büntetését, 7-9 évig terjedő börtönt kértek. Az információ nyilvánosságra kerülése után azonban a büntetés mértékét túlzónak értékelő igazságügyi minisztérium közbelépett. A washingtoni szövetségi bíróságon folytatott perben már új ügyészek terjesztették elő, hogy milyen büntetést javasolnak, és a csütörtöki ítélethirdetéskor maga Amy Berman Jackson is elismerte, hogy a korábban javasolt büntetés túlzó volt.
Az ítélethirdetés alatt Donald Trump elnök a Twitteren mérlegelte a helyzetet. "Azt mondják, Roger Stone hazudott a kongresszusnak. Na igen, de ugyanezt tette Comey (aki még titkosított információkat is kiszivárogtatott, amiért csaknem mindenki, kivéve a csaló Hillary Clintont hosszú időre börtönbe megy). És ugyanezt tette Andy McCabe, aki szintén hazudott az FBI-nak" - írta az amerikai elnök, az általa menesztett James Comey-ra, az FBI volt igazgatójára és Andrew McCabe, szintén a posztjáról távozott volt FBI-igazgatóra utalva.
“They say Roger Stone lied to Congress.” @CNN OH, I see, but so did Comey (and he also leaked classified information, for which almost everyone, other than Crooked Hillary Clinton, goes to jail for a long time), and so did Andy McCabe, who also lied to the FBI! FAIRNESS?
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) February 20, 2020
Az ítélethirdetéssel azonban még nem zárult le Stone ügye. A bírónő ugyanis a végrehajtást felfüggesztette annak eldöntéséig, hogy helyt adnak-e az ügyvédek által beterjesztett perújrafelvételi kérelemnek. Roger Stone addig óvadék ellenében szabadlábon marad. De utazási korlátozásokat és 20 ezer dollár büntetés megfizetését rendeltek el számára.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.