szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Tanúkat próbálhat befolyásolni Tibor Gaspar és három másik egykori rendőrségi vezető a bíróság szerint.

Egy szlovák különleges bíróság vizsgálati őrizetbe helyezte Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitányt és az elit rendőrségi egységek korábbi három igazgatóját.

A törvényszék azzal indokolta a döntését, hogy a korrupciós vizsgálatban megpróbálhatják befolyásolni a tanúkat. A döntés nem jogerős, a gyanúsítottak fellebbezést nyújtottak be, erről a szlovák legfelsőbb bíróságnak kell határozatot hoznia.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője, Martina Kusnírova 2018 február végi meggyilkolása óta a szlovák rendőrség saját soraiban és az ügyészség berkeiben korrupciós hálózatok után nyomoz.

A szlovák média szerint a most őrizetbe helyezett vezetők befolyásos vállalkozókat előre figyelmeztettek az ellenük folyó korrupciós vizsgálatokról. A sajtó arról is beszámolt, hogy olyan újságírókat figyeltettek meg, akik a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt – első fokon felmentett - Marián Kocner nagyvállalkozó illegális ügyletei után kutattak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Új gomb kerül a Windows 10-be, az újraindításkor lehet hasznos

Új gomb kerül a Windows 10-be, az újraindításkor lehet hasznos

Újpesti címervita: az Alkotmánybíróság az UTE-nak adott igazat

Újpesti címervita: az Alkotmánybíróság az UTE-nak adott igazat

400 lóerő 3 hengerből: nagyon megvadul a Toyota GR Yaris

400 lóerő 3 hengerből: nagyon megvadul a Toyota GR Yaris