„Mint valaki, aki kismilliószor találkozott olyan történetekkel, hogy baloldali újságírók és értelmiségiek kommunista országokat látogattak meg és áradoztak róluk, csak rázni tudom a fejem, hogy az amerikai jobbosok dicshimnuszokat zengenek Orbán Viktorról” – írja a Chicago Sun Times-on megjelent cikkében Mona Charen konzervatív amerikai újságíró, a The Bulwark politikai szerkesztője, korábban Reagan elnök stábjának tagja. A szerző szerint a jobboldal kommentátorai

politikai zarándokok lettek Orbán Magyarországában anélkül, hogy észrevennék: egy tízmilliós, homogén ország aligha lehet példa a változatos társadalmú és hatalmas Amerikának.

Charen szerint kiábrándító, hogy Tucker Carlson, Dennis Prager vagy épp a Danube Institute-ot vezető John O’Sullivan pontosan ugyanazt csinálják, amiért a jobboldal anno kritikus volt a balos gondolkodókkal szemben. Az 1930-as évektől kezdve többek között a neomarxista hagyomány amerikai követői a „működőképes jövőről” beszéltek, amikor szocialista országokba látogattak el, autokrata vezetőket istenítve. A baloldaliak annyira el voltak ragadtatva az egyenlőségtől az olyan országokban, mint Kína, Kuba, Nicaragua, sőt, akár Észak-Korea, hogy elfeledkeztek arról az apróságról: a szabadságjogok teljesen el voltak nyomva, és életek millióit tették tönkre, gyakran szó szerint is. Árulkodó volt látni, ahogy azokat az értékes jogokat, mint a szabad sajtó vagy a bírói függetlenség, feláldozták volna az egyenlőség oltárán – állítja Charen.

Az amerikai orbánisták jelenleg ugyanezt csinálják a szerző szerint: bár pontosan látták a múltban, mennyire csalóka ez a fajta „politikai turizmus”, most mégis bajnokként ünneplik Orbánt, aki

ráállította az ügyészséget a politikai pártokra, átvette az irányítást a média 80 százaléka felett, gerrymanderinggel szerzett kétharmadot, és korlátlan jogokat adományozott magának a világjárvány alatt.

Charen úgy véli, Orbán nacionalizmusa imponál az amerikai konzervatívoknak, akik érezhetően izgalomba jönnek, amikor a sokszínűséget szidhatják, hiába nem is hasonlít a két ország berendezkedése egymáshoz. A szerző úgy zárta sorait:

„A baloldali értelmiségiek eladták a hitelességüket, hogy vérmes rendszereket támogassanak. Mi azt mondtuk rájuk, a demokrácia ellenfelei, az elnyomás elfogadói lettek. Ebből minden szó igaz a mai konzervatív politikai zarándokokra is, akikről rosszul hihettük, hogy az amerikai rend és szabadság rendszerét feljebb valónak tartják a törzsiségnél és a vérszagnál.”