A katonai együttműködés elmélyítése mellett tett hitet Putyin és a kínai védelmi miniszter

A kínai oroszpolitika szempontjából jelzésértékű lehet, hogy azt a Li Sang-fu-t nevezték ki alig egy hónapja az ország védelmi tárcájának élére, aki 2018 óta amerikai szankciók alatt áll, mert harci repülőgépeket és felszereléseket vásárolt Oroszország fő fegyverexportőrétől, a Roszoboronexporttól.

  • hvg.hu hvg.hu
A katonai együttműködés elmélyítése mellett tett hitet Putyin és a kínai védelmi miniszter

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Vlagyimir Putyin és Li Sang-fu kínai védelmi miniszter a hétvégi moszkvai találkozójukat követően hitet tettek a Kína és Oroszország közötti katonai együttműködés elmélyítésére – írja a Guardian.

Li kijelentette, hogy Kína hajlandó együttműködni Oroszországgal annak érdekében, hogy szoros stratégiai kommunikációt alakítsanak ki a két ország hadseregei között. A kínai állami CCTV híradó szerint Kína kész megerősíteni a többoldalú koordinációt és együttműködést Oroszországgal. Az orosz televízióban sugárzott fordítás szerint Li elmondta, hogy az Oroszország és Kína közötti kapcsolatok „meghaladják a hidegháború korszakának katonai-politikai szövetségeit”.

„Ez az első külföldi látogatásom, mióta Kína védelmi minisztere vagyok. Kifejezetten azért választottam Oroszországot, hogy hangsúlyozzam kétoldalú kapcsolataink különleges jellegét és stratégiai jelentőségét” – mondta Li.

Az ukrán erők egyre több Kínából származó alkatrészt találnak az Ukrajnában használt orosz fegyverekben – közölte pénteken egy magas rangú kijevi tisztviselő miközben Kína több ízben is tagadta, hogy katonai felszereléseket szállítana Oroszországnak.

A múlt héten kiszivárgott amerikai kormányzati dokumentumok szerint Peking jóváhagyta, hogy Oroszország hadianyagokat kapjon az ukrajnai háborúhoz, de azt akarta, hogy a szállítmányok titokban maradjanak. Ugyanakkor a NATO és az Egyesült Államok eddig nem talált arra utaló jeleket, hogy Kína fegyvereket szállítana az oroszoknak.

Li április 19-ig tartó oroszországi útja hetekkel Hszi Csin-ping kínai vezető múlt havi moszkvai hivatalos látogatása után következett be. A távol-keleti kommunista állam Oroszországhoz fűződő viszonyával kapcsolatban jelzésértékű lehet, hogy március elején olyan védelmi minisztert neveztek ki – Lit –, aki 2018 óta amerikai szankciók hatálya alatt áll, mivel harci repülőgépeket és felszereléseket vásárolt Oroszország fő fegyverexportőrétől, a Roszoboronexporttól.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.