Moszkvában már második napja lehetetlen közlekedni. Az orosz főváros lakóinak azt javasolják, lehetőleg ne üljenek autóba, a szokásosnál tömöttebbek a metrók, a szokásosnál több a rendőr az utcán. Rengeteg út le van zárva, köztük a Körgyűrű fele, ami körülbelül olyan, mintha Budapesten le lenne zárva a Nagykörút a Széll Kálmán tértől a Blaháig. Vlagyimir Putyinnak látogatója van: Hszi-Csin Ping kínai pártfőtitkár, államelnök, a Központi Bizottság Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának első embere.

Putyin és Hszi találkozója az utóbbi évek egyik legszorosabban követett geopolitikai eseménye. A két autokrata harminckilencedszerre találkozik élőben, az orosz-ukrán háború kitörése óta viszont először. Minden apró részletnek jelentősége van. Kiment-e Putyin – szokásával ellentétben – a reptérre köszönteni a kínai elnököt? Nem ment ki. Még mindig „kedves barátomként” hivatkoznak egymásra? Még mindig. Mi volt a menü a hétfő esti nagy vacsorán? Hét fogás, köztük Blini (orosz sós palacsinta), és Uha (orosz halleves), hozzá helyi borok.

A találkozó nagy kérdése viszont az:

Hajlandó-e Hszi az eddiginél lényegesen jobban megtámogatni Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját?

A hónapok óta előkészített találkozót megelőzően mind Hszi, mind Putyin megjelentetett egy-egy cikket a másik országának vezető pártlapjában. Hszi arról írt, hogy oroszországi útja „a barátság, az együttműködés és a béke utazása lesz”. Putyin szerint a két ország példát mutat „a nagyhatalmak közötti harmonikus és konstruktív együttműködésre”. Maga a találkozó is joviális hangulatban zajlik, Putyin Kína példátlan gazdasági felemelkedését méltatta, amit egy „kicsit még irigyel is”, Hszi pedig meghívta Putyint magához Kínába. Mindezt napokkal azután, hogy a hágai ICC elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök és egy bűntársa ellen, az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök miatt. (Peking még Hszi látogatása előtt kiadott egy közleményt, amelyben az ICC döntését kritizálta, és az államelnökök nemzetközi jogi immunitásának tiszteletben tartására figyelmeztetett.)

Természetesen szóba került Hszi „béketerve” is. A dokumentum a szankciók azonnali megszüntetését javasolja, az orosz csapatok kivonulását nem, de talán annyi is elég, hogy Vlagyimir Putyinnak tetszik, köszönetet is mondott Kínának az ukrajnai eseményekhez való „kiegyensúlyozott hozzáállásáért”. Hszi kiegyensúlyozottságát hivatott bizonyítani az is, hogy a jelek szerint moszkvai látogatását követően egyeztetni fog az ukrán elnökkel, telefonon.

Előző héten a Politico 1000 gépfegyver és egyéb felszerelés Oroszországba szállításáról számolt be. Valahányszor ilyen hírek felröppennek az Egyesült Államok az oroszok felfegyverzésének „magas árára” figyelmeztet – azaz a szállító országot érintő szankciókra –, nehézfegyverek szállításáról ugyanakkor eddig egyszer sem volt szó.

Nem mintha nem tudna ilyeneket – akár titokban, de legalábbis letagadhatóan – Kína Oroszországba exportálni. Az Economistnak nyilatkozó Dennis Wilder, korábbi CIA-tiszt szerint a kínai fegyvergyártók hasonló modelleket gyártanak, mint az oroszok, és el tudják távolítani, le tudják cserélni a fegyverek eredetére utaló jelöléseket. Kína harmadik országokon, például Észak-Koreán vagy Iránon keresztül is szállíthatna fegyvereket, vagy ösztönözhetné ezeket az országokat arra, hogy saját fegyvereiket adják át Oroszországnak. Az Egyesült Államok ugyan észlelheti az ilyen lépéseket, de bizonyítani már nehezebb lenne. Olyan mértékű fegyverszállításokat pedig, amelyek valóban képesek lehetnek megváltoztatni a háború menetét, biztosan nem lehetne titokban tartani.

Azt a segítséget tehát, amelyre Putyinnak a legnagyobb szüksége van, Hszi eddig nem adta meg, és a jó hangulatú találkozón sem mutatta jelét annak, hogy ilyesmit tervez. A legtöbb elemző ezen a fronton egyébként sem számított áttörésre. Peking egyesek szerint kivár, és legfeljebb a tavaszi ukrán offenzíva után küldene fegyvereket, ha egyáltalán.

Ugyanakkor Kína továbbra is részt vesz az Oroszországgal közös hadgyakorlatokon. Novemberben kínai és orosz stratégiai bombázók közösen járőröztek a Japán-tenger és a Kelet-kínai-tenger felett. Ez volt az első alkalom, hogy leszálltak egymás repterein. Februárban, Oroszország ukrajnai inváziójának első évfordulóján orosz, kínai és dél-afrikai hadihajók együtt gyakorlatoztak az Indiai-óceánon. Március 15-én pedig Oroszország, Kína és Irán közös haditengerészeti gyakorlatot indított az Ománi-öbölben.

Gazdasági vonalon még szorosabbak a két ország kapcsolatai. Az Oroszországba irányuló kínai export tavaly 12,8 százalékot nőtt, a hadiiparban kiemelten fontos mikrochipek tekintetében megduplázódott. Oroszország az év elején átvette Szaud-Arábia helyét Kína első számú olajszállítójaként, Kína pedig a hóna alá nyúlt az orosz autópiacnak. Az, hogy a moszkvai tárgyalásokon jelen van az orosz központi bank vezetője, Elvira Nabiullina is, azt mutatja, hogy a jüan dollár- és euróhelyettesítő szerepe az orosz gazdaságban szintén egyre hangsúlyosabb. Kína tulajdonképpen azt kínálja Oroszországnak, amit Európában elvesztett: gáz- és olajpiacot, tőkéhez és technológiához való hozzáférést.

Valószínű ugyanakkor, hogy az oroszok többre számítottak Kínától, mind gazdaságilag, mind katonailag. Az Oroszországból Kínába menő Szibéria Ereje 2 gázvezeték évek óta tervben van, de még mindig hiányzik a szállítási szerződés kínai részről (a Szibéria Ereje 1-ről 2014-ben, közvetlenül a Krím annektálása után állapodott meg Hszi és Putyin Pekingben), a kínai bankok pedig szigorúbban tartják magukat a nyugati szankciókhoz, mint azt az oroszok remélték.

Kínának fontos partner Oroszország az Egyesült Államokkal szembeni szuperhatalmi konfliktusban, és láthatóan a bizalom is megvan a két ország között, máskülönben Oroszország nem csoportosította volna át a katonáit a 4300 kilométer hosszú kínai-orosz határszakaszról Ukrajnába. Ugyanakkor ebben a kapcsolatban már régen nem Kína igazodik Oroszországhoz, hanem fordítva, egyes szakértők egyenesen vazallusi viszonyról beszélnek. Ez a jelző még korainak hat, de éppen ez az, hogy csak korainak, az út mindenképpen ide vezet, csak Oroszország még az elején jár.

Hszi nem szívesen nézné végig, ahogy a Nyugat győzelmet arat Ukrajnában, de azt sem, hogy a koronavírus-járvány után éppen csak újra induló kínai gazdaságot szankciók alá veszi az EU és Amerika az oroszoknak nyújtott segítség miatt.

Az ICC elfogatóparancsa Putyinnal szemben Hszinek nagyon kínos, akkor is ha úgy tesz, mintha nem lenne az, és egy nyilvánvalóan imperialista, az államok szuverenitását semmibe vevő területszerző háború nagyon nehezen fér össze a Kína által hirdetett külpolitikával, különösen Tajvan vonatkozásában. A szigetországgal kapcsolatban ugyanis Kína pont azzal érvel, hogy az integráns részét képezi a kínai államnak, minden ami Tajvannal vagy Tajvanon történik „kínai belügy”, ezért a szuverenitásuk megsértése, ha például odautazik az amerikai házelnök.

A két vezető által közvetített mély férfibarátság pedig éles ellentétben áll azzal, amit a kínaik gondolnak az oroszokról és fordítva. Az orosz embereknek a nagy „keleti nyitás” ellenére idegen maradt a kínai kultúra, kevesen beszélik a nyelvet, kevés a vegyes házasság, eleve alig élnek a kínai-orosz határvidéken, különösen Oroszország európai részéhez képest. Kínában pedig nem felejtették el – ha akarták sem tudták volna, így tanulják az iskolában –, hogy az országot ért „évszázados megaláztatásból” a cári Oroszország is alaposan kivette a részét. Vlagyivosztok sem volt mindig orosz föld, a felek 1969-ben háborúztak is egymással, annak a 4300 kilométernyi határnak a kijelölése hivatalosan csak 2008-ban történt meg.

A Spiegel úgy foglalta össze a két ország közti együttműködést, hogy „nem mindig együtt, de sosem egymás ellen”. Nem tűnik úgy, hogy ebből az állapotból valamelyik irányba elmozdulnának a felek a mostani találkozó eredményeképp. „Határtalan barátságról” beszélnek, ami azért különösen előnyös, mert semmi konkrétat nem jelent. Olyan megállapodás például, hogy az egyik a másik segítségére siet külső támadás esetén nem él a felek között, és nem is fog, Kína ugyanis nem köt ilyet. Marad a retorika.

Hszi továbbra sem nevezi háborúnak a háborút, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin már néha igen. A kínai államilag kontrollált média az orosz háborús propagandát közvetíti, Oroszországnak „jogos biztonsági igényei” vannak, amiket a Nyugat nem vesz figyelembe. Ugyanakkor a kínai retorika a háború körül inkább Amerika-, mint Ukrajna-ellenes.

A találkozó keddi napján a két vezető 14 megállapodást írt alá, többek között televíziós programok közös gyártásáról, és a tudományos kutatás terén való fokozott együttműködésről. Hszi megismételte Kína álláspontját, miszerint támogatják az „ukrajnai válság” tárgyalásos rendezését, és mindig is „objektív és tisztességes” álláspontot képviseltek a konfliktusban.

Putyin szerint a két ország közötti kapcsolat „történelmi fejlődésének csúcsán van", a kínai béketerv pedig „összhangban van az orosz megközelítésekkel, és alapul szolgálhat a békés rendezéshez, ha a Nyugat és Kijev készen áll erre".

A keddi moszkvai orosz-kínai csúcstalálkozón elfogadott közös nyilatkozatban pedig úgy fogalmaztak a felek, hogy elítélik az erőpolitikát, a hidegháborús gondolkodásmódot és a tömbökön alapuló konfrontációt. A dokumentumban Moszkva üdvözölte Pekingnek az ukrajnai válság politikai és diplomáciai eszközökkel való rendezésében játszott pozitív szerepét, és megerősítette elkötelezettségét az „egy Kína" elve mellett.

Újat tehát egyik vezető sem mondott, Kína és Oroszország viszonyában a szintlépés a jelek szerint elmaradt.