Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Sőt: a politikusoknak médiacégekben sem lehet érdekeltségük a cseh szabályozás szerint.
A cseh parlament mindkét háza megszavazta a már eddig is szigorú összeférhetetlenségi törvény módosítását – írja a Euronews. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a politikusok és strómanjaik cégei nem kaphatnak állami támogatást és nem indulhatnak majd állami pályázatokon. Ezeknek az embereknek médiacégei pedig egyáltalán nem lehetnek.
A jogszabály már most is megtiltja a politikusok számára a médiacégek birtoklását, valamint azt is, hogy állami támogatásokat és beruházásokat fogadjanak el. A jövőben azonban már úgy sem kerülhetik ki a törvényt, ha a cégek tulajdonjogát egy családtajgukra ruháznák át.
A lex Babisnak is csúfolt szigorítást kizárólag a kormánykoalíció képviselői támogatták, az ellenzék bírálta és elutasította azt. A most elfogadott törvénycsomagot még az államfőnek is alá kell írnia, Petr Pavel azonban egyelőre még nem nyilatkozott az ügyben.
A javaslatot nem véletlenül nevezték el Andrej Babis volt cseh kormányfőről: a multimilliárdos Babis tulajdonában van az Agrofert holding, ami az egyik legnagyobb, több mint 35 ezer embert foglalkoztató cseh konszern. A jelenleg ellenzékben politizáló Babis érdekeltségi körébe tartozik két befolyásos országos napilap (egy konzervatív és egy liberális), valamint kisebb tévék és rádiók is hozzá tartoznak. A törvénymódosítást a Babis vezette ANO mozgalom hónapokon keresztül próbálta gáncsolni, sikertelenül.
Felfüggesztették Andrej Babis pártvezetői jogait, amiért Orbánnal állt egy színpadon a CPAC-konferencián
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben a Duna egyik oldalán diákokat fújnak le könnygázzal, addig a másik oldalán pártcsaládunk egyik tagja Orbán Viktorral áll egy színpadra" - mondta Cseh Katalin az ALDE döntését követően.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.