Julija Navalnaja, Alekszej Navalnij özvegye felszólította a Vlagyimir Putyinnal szemben álló oroszokat, hogy „ne adják fel”, mondván: a regnáló elnök hétvégi választási győzelme „nem jelent semmit” – írja a The Moscow Times.
„Ennek a választásnak vége, de még semmi sincs befejezve. Épp ellenkezőleg: össze kell gyűjtenünk az erőnket, és keményebben kell dolgoznunk, mint valaha” – mondta Navalnaja egy kedden közzétett videóban.
„Nem szabad abbahagynunk ezt a munkát csak azért, mert nem hoz azonnali eredményeket, hanem türelmesnek kell lennünk, és nyomulnunk kell előre” – jelentette ki, majd hozzátette: „Oroszország szabad lesz!”.
Az orosz választási tisztviselők hétfőn közölték, hogy Putyin a március 15–17-i elnökválasztáson leadott szavazatok 87,28 százalékát szerezte meg.
Az előrejelzések szerint Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz elnök nyerte meg a háromnapos elnökválasztást, az exit pollok szerint a résztvevők közel 88 százaléka voksolt rá. Az utóbbi napok eseményeit azonban nem lehet valódi választásnak nevezni: nem indulhatott valódi ellenjelölt, a médiumokat a Putyin-pártiak uralták, a voksolás menetét pedig nem ellenőrizhették független megfigyelők.
„A választás eredményének nincs jelentősége. Putyin meg akarja mutatni a világnak, hogy hatalmas támogatottsága van” – mondta Navalnaja.
Navalnij özvegye egyúttal bejelentette, hogy csapata a nemzetközi közösséggel együttműködve nem ismeri el Putyint „legitim” vezetőnek, és nem tárgyal vele.
Julija Navalnajáról írt portrénkat és a férjéről készült emlékcikkünket alább találja:
A február 16-án meghalt Alekszej Navalnij felesége nemcsak a néhai orosz ellenzéki partnere, de munka- és harcostársa is volt. Férjét cikkünk megjelenésével egyidőben temették Moszkvában. Portrénk.
Alekszej Navalnij pályája a mozgalmártól az elnök kihívóján át egy olyan szerepig terjed, amely jóval túlmutat a pártpolitikán, de a politikai ajánlattételen is. Az a közszereplő, a szimbólum, amivé vált, milliók tudatában a bátorság és derű, bizakodás és düh, az erő és félelem nélküli harc szinonimája. Író szerzőink a tragikusan elhunyt orosz ellenzékire emlékeznek.