Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Omri Mirant, a kétgyermekes családapát a Gázához közeli Nahal Oz kibucból hurcolták el a terroristák. Korábban a család elmondta a hvg.hu-nak, hogyan törtek rájuk a fegyveresek október 7-én reggel.
A Hetek című lap online kiadása vette észre, hogy a Hamász nemrég videót közölt két izraeli túszról, közülük az egyik az az Omri Miran, akinek az izraeli mellett magyar állampolgársága is van, és akiről tavaly novemberben közöltünk cikket.
Ahogyan a lap megjegyzi, ez az első alkalom, hogy a 46 éves izraeli-magyar férfiről életjelet adtak tavaly október 7-i elrablása óta. Omri Miran mellett a másik túsz, aki a videón szerepel, a 64 éves Keith Siegel.
A 3 percesre vágott felvétel elején a két férfi külön-külön elmondja nevét, majd reményeiket fejezik ki, hogy egy újabb túszalku keretében minél előbb hazajuthatnak. A videó készítésének időpontja ismeretlen, de ahogyan a Hetek rámutat, az egyik túsz a zsidó húsvétról beszél (amelynek első napja hétfőn volt), így feltételezhető, hogy azt nemrég vették fel.
A hvg.hu tavaly novemberben beszélt Omri Miran családjával, akik akkor elmondták, hogy nem tudnak semmit a férfi hollétéről, aki egyébként azért kettős állampolgár, mert édesanyja magyar, így ő is rendelkezik magyar állampolgársággal az izraeli mellett. Omri felesége, Lishay Lavi és két kislány, a 2 éves Ronu és a 7 hónapos Alma szerencsésen túlélték a Hamász támadását. A terroristák rájuk törték a házuk ajtaját és más szomszédaikkal együtt órákig fogva tartották őket. A férfit és egy másik családapát aztán elhurcolták, a családot magukra hagyták, majd akkor kerültek biztonságba, amikor órák múlva megérkezett az izraeli hadsereg.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.