Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Benjamin Gantz, az izraeli háborús egységkormány minisztere bejelentette, lemond, ha Benjamin Netanjahu kormányfő nem fogad el egy egyeztetett tervet a gázai övezet jövőjéről. A nyilatkozat belpolitikai válságot válthat ki.
Gantz bejelentette, ha június 8-ig nem sikerül kidolgozni és jóváhagyni a terület háború utáni kormányzásának tervét, akkor ellenzéki Nemzeti Egység pártja kilép a kormánykoalícióból.
A sajtótájékoztatóra néhány órával azután került sor, hogy az Izraeli Védelmi Erők közölték, megtalálták egy másik túsz, az 53 éves Ron Benjamin holttestét, aki egy kerékpártúrán vett részt a gázai határ közelében, amikor a Hamász október 7-én véres támadást indított Izrael ellen.
Holttestét három másik tússzal – Itzik Gelernterrel, Shani Loukkal és Amit Buskilával – együtt pénteken találták meg.
„Személyes és politikai megfontolások kezdtek behatolni Izrael védelmének legszentebb részeibe. Miniszterelnök úr, ma este a szemébe nézek, és azt mondom: a döntés az ön kezében van” – mondta Gantz. „Az egy évtizeddel ezelőtti Netanjahu helyesen cselekedett volna. Hajlandó-e ma helyesen és hazafiasan cselekedni? – idézte a minisztert a The Guardian című brit lap.
Ha Gantz beváltja fenyegetését Izrael miniszterelnöke még inkább ki lenne szolgáltatva a szélsőjobboldali szövetségesek akaratának. Gantz hatpontos tervet követelt, amely magában foglalja a gázai demilitarizációt, valamint egy közös amerikai, európai, arab és palesztin közigazgatás létrehozását, amely a gázai civil ügyeket irányítaná.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.